Levéltári Közlemények, 83. (2013)
Közlemények - Nagy-L. István: A császári-királyi hadsereg létszám-nyilvántartási rendszere és ennek magyar vonatkozású iratai a francia háborúkban, 1792-1815
Közlemények szaknyelv, valamint a modern hadtudomány megteremtése és kiteljesítése került az érdeklődés középpontjába.* 6 A későbbi kutatók figyelme inkább fordult az erőteljesebben magyar vonatkozású események (törökkor, kuruc kor, 1848-1849 stb.) irányába, mint a Rákóczi-szabadságharc és a reformkor közötti két hadtörténeti periódus (1711-1792,1792-1815) felé. A 18. századi dinasztikus háborúk időszakának fontosságára Zachar József munkássága mutatott rá: amellett, hogy alapkutatásokat végzett, alapművében7 kijelölte a korszak hadtörténetének további kutatási irányait. A francia háborúk korának kutatottsága a magyar hadügy tekintetében tehát sajnálatosan alacsony szinten áll. Néhány részterület, mint például az 1809. évi magyarországi hadjárat néhány kutató figyelmét ugyan felkeltette, de átfogóan senki sem foglalkozott a korszakkal. Ezekből következően egyértelmű, hogy az alapkutatások szintjén is hatalmas lemaradásban van a magyar hadtörténetírás. Az utóbbi években - talán az 1809-es év bicentenáriumának köszönhetően - egyre több kutató figyelme irányul a korszakra. Örömteli eredmények születtek8 és születnek egyes fontos kérdésekről, lassanként feltárul a korszak jelentősége a magyar és az egyetemes történelem szintjén, végre magyar kutatók tollából magyar nyelven is. Az összkép azonban még mindig rendkívül hiányos, pedig a francia háborúkban soha addig nem látott magyar katonatömegek vettek részt. Éppen ez, a magyar csapatok létszáma az egyik terület, amelyben szinte alig történt kutatás, a szintézisek is csak becsült számokat közölnek - már ha egyáltalán vállalkoznak erre.9 A kérdéskör forrásadottságai alapján viszont sokkal pontosabb képet kaphatnánk a létszámviszonyokról. A császári-királyi hadsereg létszámnyilvántartásai az Udvari Haditanács elnöke, Frantz Moritz Graf von Lacy által 1769-ben kiadott szabályzatok óta nagyon részletesek lettek, és kifejezetten magas arányban maradtak az utókorra az 1792 és 1815 közötti időszakról. Talán éppen ez okozza a kutatás legnagyobb problémáját. A korban a császári-királyi hadsereg állományában rövidebb-hosszabb ideig élő 128 gyalogos- és lovasezredből 45-öt a Magyar Szent Korona országaiból10 állítottak ki. Részletezve ez 65 gyalogezredből 15-öt, 1995.; Kelenik, 1995.; Hausner, 1995.; Hausner, 2008. 26-28.; Czigány, 1995.; Ács, 1995.; Zachar, 2003. 270-271. 6 Odor, 1984. 264.; Ács, 1995. 76-78. 7 Zachar, 2004. 8 L. pl.: Réfi, 2002., 2005., 2008a, 2008b, 2010.; Lázár, 2006a, 2006b, 2008., 2009., ill. a báró krajovai és topolyai Kray Pál pályafutását feldolgozó doktori disszertációt; Vízi, 2000., 2005., 2006., 2007, 2009.; Csikány, 2007,2010.; Lenkefi, 2000. 9 Az akadémiai Magyarország-történetben Benda Kálmán a határőröket is beszámítva legalább 120-150 ezerre becsüli a háborús veszteséget, de hangsúlyozza, hogy a pontos adatokat nem ismerjük: Benda, 1980.449. Borús, 1984. 443. legalább 150 ezer főre teszi a „magyar korona országai" 1792 és 1815 közötti veszteségeit anélkül, hogy pontosabban meghatározná a földrajzi kiterjedést, miközben korábban a határőröket nem vette számításba. Nem magyarázza a legalább 150 ezer fős veszteség részleteit (halott, sebesült, eltűnt, fogoly?) sem. Ódor Imre nem bocsátkozott becslésekbe: Ódor, 2008. 255-265. 10 A magyar megnevezést hungarus értelemben használom, tehát minden olyan egységet magyarnak tekintek, amely a Magyar Királyság (és Horvátország), az Erdélyi Nagyfejedelemség és a 176
