Levéltári Közlemények, 83. (2013)
Közlemények - Tuza Csilla: Céhszabályozási kísérletek, céhes viszonyok III. Károly uralkodásának idején
Tuza Csilla: Céhszabályozási kísérletek, céhes viszonyok III. Károly uralkodása idején tétében, még egyazon iparágon belül is.148 Éppen ezért az 1720-30-as évek céhszabályozására az jellemző, hogy a Helytartótanács egy-egy eset elbírálásakor mindig megvizsgálta azt is, hogy az eléje került ügy mennyire egyedi, és menynyire általánosítható. Ha nem is az összes magyarországi céhre, csak az adott iparágra jellemzőnek találtatott egy kirívó eset, a Helytartótanács jogorvoslattal élt, egyszersmind az uralkodó elé terjesztett, és az uralkodó által megerősített határozat az egész iparágra (vagy az összes magyarországi céhre) királyi rendeletként lépett érvénybe. Az első ilyen, egyedi ügy alapján az egész országot érintő rendelet kiadására 1724-ben került sor. III. Károly ekkor elrendelte, hogy mivel a komáromi kőművesek, a kőszegi és rohonci tímárok, valamint Vas megye tímár céhei panasszal fordultak hozzá amiatt, hogy a különböző helyeken különböző árakon adják a nyersanyagot és a készárut, a Helytartótanács dolgozzon ki az egész országra vonatkozó egységes limitációt, és azokat küldje szét a törvényhatóságokhoz.149 Az árszabásokkal, főleg a mészárosok áraival a későbbiekben is akadt gond, de ezt a továbbiakban már a megye saját kebelén belül intézte. Országos rendelet született az előbbiekben már említett Eder Pál pozsonyi ács esetét követően is, amikor az anyacéh nem akarta befogadni a leánycéhből érkezett mestert, és végül királyi rendelet tiltotta meg az anyacéhnek a leánycéhek tagjai feletti bíráskodást.150 Említhetnénk továbbá a nagyszombati Kolbek és Strauber tímárok esetét, akik ugyan kontárok, céhen kívüliek voltak, de mivel „régóta mesterségük gyakorlásában találtattak", uralkodói rendeletre fel kellett őket venni a céhbe mesterlakoma adása, és tagfelvételi díj nélkül.151 Az ügy szintén zsinórmértékül szolgált a továbbiakban: a magisztrátus dönthetett az ügyben, hogy a céhtagok elegendő létszámban vannak-e, és ha úgy találták, hogy nem, akkor új mestert kellett felvenniük. A magisztrátus döntését pedig a céhnek mindenképpen el kellett fogadnia. Az 1720-as években már megmutatkozott az a tendencia, hogy a céhek limitálni akarták a tagjaik számát, és nehezítették a céhbe jutást. A fenti példákból láthattuk, milyen okokra hivatkoztak, és mi módon akadályozták a kontárok működését. 1727-ben ezért királyi rendelet intézkedett arról, hogy a felvételt nem nyert legényeket kivegyék a céh joghatósága alól, és az ilyen ügyeket közvetlenül a Helytartótanács elé utalták.152 A vásárokon szedett látópénz, illetve a kontárok és idegenek áruinak elkobzása volt talán az egyik leggyakrabban panaszolt visszaélés, mely a Helytartótanács elé került. Egyedi ügy, a szakolcai csizmadiák elleni panasz vezetett az 1733. évi látópénzt érintő rendelethez. A szakolcai csizmadiák a vásárokon az idegen kézművesek áruját erőnek erejével felülvizsgálták, és ezért a tevékenységükért ki148 A céhek belső életét számos néprajzi tanulmány, és helytörténeti munka feldolgozta. Az ilyen jellegű munkák átfogó bibliográfiája Domonkos - Nagybákay, 1992. Újabb szakirodalomra ld. Szulovszky, 2005. végén lévő bibliográfiát. Folyamatosan bővülő elektronikus könyvtárral és publikációs listákkal legújabban ajánlható http://iparmuzeum.hu/sztkonyvtar.php 149 MOL A 35 1724. május Nr. 6. 150 Eder Pál ügyére Id. MOL C 13 1727. július 31., a rendeletre MOL C 42 Fasc. 11. No. 103. 151 MOL C13 1730. május 19. 152 MOL C 1 1727. augusztus 29.; MOL C 11727. szeptember 5.; MOL C 1 1727. december 29. 165
