Levéltári Közlemények, 82. (2011)

Levéltári Közlemények, 82. (2011) 2. - Beszámoló a Magyar Országos Levéltár 2010. évi tevékenységéről

Beszámoló Az oktatási és kulturális miniszter 2009. november 17-én a hat pályázó kö­zül Reisz T. Csaba addigi általános főigazgató-helyettest bízta meg 2010. január 1.-2014. december 31. közötti időszakra a főigazgatói teendők ellátásával. Sajnos nem teljes körűen történt meg a maradandó értékű levéltári anyag ter­vezett átvétele az illetékességi körbe tartozó szervektől, ennek azonban nem a MÓL, hanem az iratképző volt az oka. Az állománygyarapodás volumene nem haladta meg a korábbi éveket, az intézményben őrzött levéltári anyag mennyisé­ge 2010 végén megközelítette a 81,5 irat-folyókilométert, azaz 15 év alatt évente átlagosan több mint 1000 iratfolyóméterrel gyarapodtunk, ami előre vetíti a sza­bad raktárkapacitás közeljövőbeni kimerülését. Előrehaladt a levéltári anyag feldolgozása, segédlettel történő ellátása. A Kopint-Datorg Zrt.-vel és Budapest Főváros Levéltárával létrehozott kon­zorciumban intenzíven folytattuk az „elektronikus levéltár" EU-projekt megva­lósítását. Továbbra is kiemelkedő eredményt értünk el a levéltári anyag digitalizálásá­ban, ráadásul jelentős előrelépést tettünk a belső erőforrások megvalósításával végzett munkák arányának növelése terén. A fenntartó miniszter és miniszté­rium támogatásával a középkori gyűjtemények digitalizálása és online hozzá­férhetővé tétele 2010-ben teljessé vált. A kultúráért felelős miniszter 2010. már­cius 29-én ünnepélyes keretek között indította útjára azt az online adatbázist, amelyben a MÓL őrizetében található középkori anyag (Diplomatikai Levéltár) valamennyi darabja előlappal, hátlappal, pecsétekkel elérhető. A nyár folyamán a Diplomatikai Fényképgyűjtemény teljes anyagát, tehát más, hazai és külföldi intézmények középkori Hungarika-anyagáról készített, a MOL-ban fényképe­ken őrzött okleveles anyag digitalizálását is elvégeztük, majd év végére ugyan­abban az online szolgáltatásban elérhetővé tettük. Ezt a szolgáltatást egészíti ki a több mint 140 000 oldalnyi, kétrétegű pdf-formátumú középkoriforrás-publi- kációk külön adatbázisban létrehozott hozzátétele. NKA-támogatás felhaszná­lásával, közbeszerzés keretében kiválasztott külső vállalkozó bevonásával digi­talizáltuk az MSZMP Agitációs Propaganda Osztály és Agitációs Propaganda Bizottság iratanyagának egy részét (62 000 oldal) és az MTI-hez hasonló módon kétrétegű pdf-ben online közzétettük. Ugyanekkor digitalizáltunk 5000 térkép- szelvényt és a 2006 óta digitalizált térképtári anyag teljes anyagát (több mint 120 000 felvételt) ugyancsak online hozzáférhetővé tettünk. Az MSZMP- és a térképtári anyag online közzétételéhez az NKA támogatást nem biztosított, azt pályázatunkban nem is vállaltuk. A publikáció a MÓL célratörő tárgyalási gya­korlatának eredménye. Saját eszközökkel és munkatársakkal folytattuk az 1828. évi országos összeírás digitalizálását, terveink szerint 2011-re a felvételezés be­fejeződik; ugyancsak folytattuk és hasonlóan befejezzük a Mária Terézia-féle úrbéri tabellák digitalizálását is. A MÓL digitalizálási tevékenységének elisme­rése is, hogy novemberben alapító tagjai lehettünk a kultúráért felelős államtit­kár által kezdeményezett, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum létrehozására alakult klaszternek. 206

Next

/
Oldalképek
Tartalom