Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Forrásközlések - Kovács Csaba: Átalakítás vagy szétverés? A szocialista jellegű mező- gazdaság végnapjai és a kárpótlás utáni gazdálkodás néhány sajátossága
Forrásközlések lése.1 A magyar mezőgazdaság több országban is példaként szolgáló helyzete elsősorban annak volt köszönhető, hogy a szocialista blokkon belül kialakított modelltől eltérően működött. A kolhozokhoz képest különbözött például az 1960-as évekre kialakított üzemtípusoknak — az állami gazdaságoknak, a termelőszövetkezeteknek és a szakszövetkezeteknek — a működése és fenntartási módja. Az idősebb, mezőgazdasághoz értő személyek újra bekerülhettek a szövetkezetek vezetőségébe (például az egykor a nép ellenségeként kezelt kulákok), majd a későbbiek során kineveltek egy, a szakmához értő értelmiségi réteget, illetőleg engedélyezték egy kistermelő rétegnek, vagyis a háztáji gazdaságban és a zártkertekben dolgozó csoportnak a kialakulását. Az úgynevezett második gazdaság jelentőségét jól mutatja az abban dolgozók nagyságrendje. Úgy becsülhető, hogy az 1980-as évek közepén a második gazdaságban — háztáji, zártkert, magán- vállalkozás, gazdasági munkaközösség és a másod-, illetve harmadállás stb. — a magyar lakosság legalább kétharmada, de lehet, hogy háromnegyede vett részt.2 Az 1970-es évekre a mezőgazdasági kistermelők a mezőgazdasági szövetkezetek teljes árbevételének 25%-át termelték meg, pedig a földterületből csak 12%-ot mondhattak magukénak.3 Hosszú időn keresztül nagy összegben álltak a mező- gazdaság rendelkezésre kedvezményes hitelek, amelyeket a fenntartási költségek mellett a technikai fejlesztésre, az infrastrukturális állapotok modernizálására, illetve a lakosság életszínvonalának az emelésére fordítottak. S bár a felsorolt pozitívumok valóban működtették és fenntartották a rendszert, a működést — a rendszer politikai természete miatt — kezdettől zavarták a gazdaságon kívüli erők. Ezek közé tartozott, hogy az MSZMP helyi és területi vezetése szinte kizárólagos beleszólási „joggal" rendelkezett a vezetők kiválasztásának terén, így a helyi politikai vezetők akadályozhatták az 1968 utáni reformelképzelések megvalósulását. A leginkább hátráltató tényező pedig az volt, „hogy a magyar agrár- vállalkozásoknak is azzal a vállalatrendszerrel kellett együttműködni, amivel a többi gazdasági szereplőnek: a tervgazdaság logikája szerint megformált ágazatilag és területileg illetékes vállalatok rendszerével".4 Vagyis az agrárium nem tudott megfelelően viszonyulni a fogyasztók tömegéhez, hiszen a piacra termelésnél, az igények kiszolgálásánál fontosabb volt az, hogy abban a láncolatban — mely a termelőtől a végső felhasználóig nyúlt — az éppen felbukkanó köztes szövetkezeti szereplő igényeinek, elgondolásainak feleljen meg. így, mint látható, a politikai rendszer előnyöket, de egyben hátrányokat is nyújtott a mezőgazdaság számára. Pontosabban, ennek a rendszernek a keretein belül alakulhatott ki a kistermelők és a nagyüzemi gazdaságok sajátos helyzete, egymással történő kooperációja, melyen belül a '70-es évek második felére a háztájik, kisegítő gazdaságok és egyéb kisüzemek voltak a fő árutermelő bázisok, ahol gyümölcsöt, szőlőt, 1 Juhász, 2008. 219. 2 Romsics, 2001. 453. 3 Estók-Fehér-Gunst-Varga, 2008. 321. 4 Juhasz, 2008. 222. 240
