Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Forrásközlések - Ólmosi Zoltán: A Munkásőrség megszüntetése. Sikertelen kísérlet a megmaradásra
Forrásközlések honvédség mellett a Munkásőrség tagjai is mentették az embereket és vagyontárgyaikat a természeti katasztrófáknál. A pozitívvá váló véleményt persze árnyalták a különböző tivornyákról, vadászvacsorákról szállingózó hírek, amelyek a '80-as évek második felére megtépázták a testület tekintélyét. A szocialista rendszer eróziójával párhuzamosan a — mintegy 53 ezer fős létszámú, a 615 hivatásos mellett a tartalékosokkal és polgári alkalmazottakkal együtt 60 ezer főt számláló — Munkásőrséget mind több bírálat érte. A támadások azonban az állomány nagy többségét együtt tartották, sőt, a „tagság" inkább erőteljesebb politikai fellépést várt a szervezetet irányító MSZMP-től. Érdekes az az ellentmondás, hogy míg a Munkásőrség szervezete, mondhatni harckészültsége, hadra foghatósága 1988-1989 folyamán végig megmaradt, s a lemorzsolódás is viszonylag kisebb volt,3 a gazdának tekintett MSZMP tagsága, egyes vezetői fordultak el tőle, s hagyták magára a — főként hivatásos állományát tekintve — sokkal b alól dalibbnak számító Munkásőrséget. A Munkásőrség Országos Parancsnoksága (MOP) törekedett arra, hogy ne tekintsék az elnyomó apparátus részének: sem a március 15-ei megmozdulások alkalmával,4 sem júniusban, a Nagy Imre temetés idején5 6 nem lépett fel aktívan, hanem inkább csak saját objektumainak őrzésére adott utasítást. Egyes vélemények szerint azonban a Munkásőrség puccsra készült^ a szocialista rendszer megmaradása érdekében. Tény, hogy Grósz Károly pártfőtitkár fontolgatta a gazdasági szükségállapot bevezetését, ezt azonban 1989 tavaszán — miniszterelnöki hatalom nélkül 3 Más kérdés, hogy a társadalmi állomány munkaügyi, családi és politikai okokból sokkal kisebb számban jelent meg a szolgálati feladatok végrehajtásánál. Ez a megállapítás 1989 nyarától a vidék viszonylagos intaktsága (átlagosan 80%-os volt a megjelenés szolgálattételkor) mellett elsősorban a fővárosi munkásőrökre volt jellemző, mint azt első forrásunk is tanúsítja: „Az állomány foglalkozáson való megjelenése mélyen az elfogadható alatt maradt egész évben. A társadalmi munkásőrök szembe kerültek a hivatásos állománnyal. A bekövetkezett eseményekért őket okolják, bizalmatlanok velük szemben." MOL M-KS 295. f. 1. cs. 1989/6. ő. e. L. az 1. sz. iratot! 4 MÓL M-KS 295. f. 1. cs. 1989/2. ő. e.-1989. március 6. Dósa István, a Munkásőrség parancsnokának első helyettese 017/1989. számú intézkedésében még az 1988-as évnél is visszafogottabb rendszabályokat határozott meg. Az országos, a budapesti és a megyei parancsnokságokra „hadműveleti ügyeleti szolgálatot" rendelt, viszont az állománynak nem kellett bevonulnia, csupán az illetékes rendőri szerv vezetőjének igénye alapján március 15-én 8-tól 24 óráig egy órán belül bevethető tartalékokat kellett képezni. Az utasítás lényegi eleme volt, hogy a munkásőrök maradjanak inkognitóban, azaz „tartózkodjanak a közterületen való egyenruhás mozgástól". Másrészről viszont a parancsnokoknak biztosítaniuk kellett, hogy „a szolgálatra be nem osztott személyi állomány minél nagyobb számban vegyen részt a rendezvényeken". Megállapítható tehát, hogy a korábbi nagy díszelgő jelenlét helyett a Munkásőrség mindinkább láthatatlanná kívánt válni. A kapcsolat a rendőrséggel zömmel a folyamatos és kölcsönös tájékoztatásra szűkült. Az együtt tartott karhatalmi erőket a belügyi szervek — hosszú évek óta először — saját erőből képezték. 5 MÓL M-KS 295. f. 1. cs. 1989/2. ő. e.-1989. június 7. A Munkásőrség Országos Parancsnoka első helyettesének 030. számú intézkedése a munkásőr objektumok biztosításának erősítéséről: „Azonosulunk az MSZMP Központi Bizottsága, az országgyűlés és a kormány álláspontjával, hogy e napnak »a közös megbékélési szándékot kell kifejeznie«." 6 Germuska-Murányi, 2009; Germuska Pál más megnyilvánulásai ennél a cikknél visszafogottabbak. L. erről: Germuska, 2009/a.; Germuska, 2009/b. 190
