Levéltári Közlemények, 82. (2011)

Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Közlemények - Keresztes Csaba: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén

Keresztes Csaba: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén vezetőjéből hetet ő hozott — az Országos Pedagógiai Intézet és az Oktatáskutató Intézet minisztériumi háttérintézmények munkájának megszervezéséig. Ezen hatáskörökön én sem változtattam és nem is szándékoztam változtatni." Czibere a maga rövid miniszteri idejére utalva mindehhez hozzátette, hogy „a közoktatá­si csődtömeg összehozására nem az elmúlt kilenc hónap alatt került sor, hanem előtte, és ebben a szóban forgó miniszterhelyettesnek mindenesetre nem kis ré­sze volt". Ezek után a helyben maradó munkatársaknak kell a szükséges korrek­ciókat végrehajtani. A miniszter azt is kijelentette, hogy a tárcánál nincs és nem is volt semmiféle vezetési konfliktus, és a reformszándék és a reformok iráni el­kötelezettségben nincs vita, ő pedig „ma semmiféle visszarendeződésben nem lehet érdekelt".72 Az 1988 szeptemberében kívülről támadott Knopp András államtitkár 1989 júniusában, már Glatz Ferenc minisztersége alatt távozott az intézményből.73 A gazdasági problémák hatása művelődésügy területére Az ágazat tevékenységére rendkívül módon hatott a gazdasági viszonyok romlá­sa, amely közvetlenül érintette az ágazat minden részét. Ebben a változatos kor­szakban a miniszterek és a Minisztérium idejét és energiáját az egyre sokasodó politikai és társadalmi törekvések kezelésén kívül leginkább a pénzügyi problé­mák megoldása kötötte le. Az 1985-ben kiadott VII. ötéves tervben a tárca azt az utasítást kapta, hogy az 1986-os és 1987-es évben az 1985-ös szinten tervezhet, és a fellendülés 1988-tól várható. Ez nem következett be, sőt a Minisztériumban is leszögezték, hogy „tar­tósan rögzültek gazdaságunk növekedésének fogyatékosságai, az életszínvonal stagnálása, az egyes rétegek helyzetében tapasztalható visszaesés" és egyben „érzékelhetőbbé vált műszaki lemaradásunk".74 Ebben az évben az oktatási és kulturális intézmények fenntartására központi és tanácsi szinten összesen 76,3 milliárd forintot fordítottak. Ez 18 milliárd forinttal magasabb volt az 1987-es évinél, de e többlet csupán az ár- és adóreform okozta többletkiadások kompen­zálását szolgálta. Egyébként a költségvetés összegének 85%-a oktatási, 15%-a kul­turális célokat szolgált.75 Erre az évre az egész ágazat esetében rendkívül szűkös beruházási költség- vetést adott a kormányzat. A beruházásokra fordítható keret 1987-ben még 1339 millió forint volt, azonban 1988-ban már csak 951 millió forintot tett ki. A válságot Magyarországon ismét az jelezte, hogy a Minisztériumban 15%-os létszámcsökkentést irányoztak elő az 1988-as év elején (589 fős kiinduló létszámot 72 MOL XIX-I-9-ZZ-35. tétel-660/SA-1989. n MÓL XIX-I-9-d-1113-1989. 71 MÓL XIX-I-9-e-1987. július 13., valamint: XIX-I-9-C-2297-1988. 75 MÓL XIX-I-9-d-1175-1989. 151

Next

/
Oldalképek
Tartalom