Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Közlemények - Keresztes Csaba: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén
Keresztes Csuha: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén Főosztály látta el tovább. Novemberben az Egyetemi és Főiskolai Főosztály, valamint a Kutatásszervezési Főosztály összevonásával egységes Felsőoktatási és Kutatási Főosztály jött létre. 1990 első felében, még az új, Antall-kormány megalakulása előtt kevés jelentősebb változás történt. Csupán külön szervezeti egységet hoztak létre a „kiadói tevékenység" bejelentésére, valamint a megszaporodó felsőoktatási oklevélhonosítási feladatok ellátására Országos Ekvivalencia és Információs Központot alapítottak. Belső vélemények a Minisztérium működéséről és a tennivalókról Az 1988-ban már reformfolyamatnak nevezett jelenségek minisztériumi hatásairól a jelentős hatáskörrel rendelkező Személyzeti Főosztály vezetője készített az év közepén a miniszternek egy elemzést. Bevezetésként utalt rá, hogy a társadalom tagjait az oktatás, a tömegkommunikáció, a szokásrend és az életmód alakítása során arra nevelik, hogy az „adott helyzet stabilitása-statikussága az igazi érték", mert rövid távon ez előnyös vagy legalább kielégítő, míg a „reformokért és változásokért való gondolkodás és cselekvés" — mivel azok a jövőbe való befektetésekként sokára fejtik ki hatásukat — könnyen megakadályozhatok. „A művelődéspolitika formálóinak, az értelmiségnek a felelőssége éppen abban volna, hogy a demokratikus folyamatok átlátását magáévá tegye, segítse a társadalom irányainak megértését a közgondolkodásban. A mai helyzetet azonban az jellemzi, hogy korábban olyan típusú kompromisszumok születtek, melyeknek egyetlen jól kivehető célja a konfliktusok kirobbanásának meggátlása és elodázása, de ezzel együtt a társadalom életéhez szorosan hozzátartozó konfliktusok kiér- lelődése, és az értelmes konfrontációk alapján születő elvi jellegű konfrontációk létrejötte is a jövőre testálódott. A reformpolitikai hívei és ellenzői között a művelődésirányításban is egy felemás, huzakodó egyezkedés folyik, amelynek következtében még ma is a régebbi vezetési módszerek beidegződései érvényesülnek erősebben, amelyeknek alkalmazása következtében továbbra sem vagyunk képesek az eltérő nézetek elvi egyeztetésére, dialektikájuk érvényesítésére." Az eltérő álláspontok ütköztetése pedig egyre szükségesebb, a „lehetőségeket" nyíltan kell végiggondolni, hogy a tudományos-művészeti közélet „talaján" jöjjenek létre az elvi-gyakorlati döntések. Ezután semelyik áramlat sem fogja a másikat erőszakos eszközökkel háttérbe szorítani. Az eddigi merev szabályozási és intézményi rendnek át kell adnia a helyét a domináns cselekvési szabadságnak. A hibáknak nem utólag kell kiderülniük, a művelődésirányításnak hatékonynak kell lennie, melyhez a nyilvánosság megteremtése szükséges. „A magyar társadalom »teherbíró-képessége« sokkal több demokratikus elemet követel meg, mint amit a politikai hatalom eddigi »teherbíró-képessége« megengedett. Tehát túl kell lépni ezeken a zártságokon, (ami a minisztériumot is jellemzi), s mind a művelődéspolitikai közéletet magát, mind az irányítás szerkezetét jelentősen 149
