Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Közlemények - Keresztes Csaba: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén
Keresztes Csaba: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén a piac viszonyaihoz. Támogatni kívánjuk a legkülönbözőbb keretek között születő értékeket, azok pozitív tartalmai és minősége alapján. Kiemelt értékeinknek tartjuk az emberiség hagyományos kultúrkincsét és nemzeti kultúránk maradandó teljesítményeit." A Németh Miklós-kormány ezeket a szempontokat építette be 1989-es programjába. E szerint a „kultúra a társadalom fejlődésének meghatározó húzóereje, a kultúra a nemzeti teljesítőképesség alapvető forrása" és a „kormány egyértelművé kívánja tenni, hogy a nemzet megmaradása, a társadalom működőképessége szorosan összefügg a művelődés állapotával. [...] A művelődésre fordított közfigyelem és közpénzek a legjobb hosszú távú befektetések sorába tartoznak", melynek meghatározták a célját is: „a művelődés távlati céljai megegyeznek a nemzeti törekvésekkel: visszajutni a világfejlődés fő sodrába. Ennek alapvető feltételét európai integrációnk sikerében látjuk." Mérleget vontak a múltról: „a szocialista országok közösségéhez tartozás a viszonylagos védettség hamis illúzióját alakította ki. Mára világossá vált, hogy történelmi céljainkat az országok és népek közti szigorú versenyben kell megvalósítanunk." A művelődés, mint stratégiai ágazat esetében a „kormányzat elsődleges szerepe a támogatás", melyet a kormányzat mindenekelőtt a közintézmények fenntartásával szolgál. „A kormányzati felelősség és irányítás, valamint a társadalmi önszerveződés közötti szereposztást ugyanakkor alapjaiban újra kell gondolni. A művelődés döntően az állampolgári autonómiára és öntevékenységre épülő folyamat. Az államnak nem szükséges, nem is szabad részleteiben meghatároznia e folyamat irányultságát, medrét, tartalmát." Ezek mellett viszont a kormányprogram azt is tartalmazta, hogy „súlyos tévedés lenne azonban, ha az elmúlt négy évtizedből azokat a szociális, humánus eszményeket is megtagadnánk, amelyeket pedig évszázadok óta vall és ápol a tradíció". Emellett itt is megjelent az a kitétel, hogy „bátrabban kell vállalnunk kultúránk nemzeti jellegét", fejleszteni kell „népünk önismeretét, erősíteni önbecsülését", de a nemzeti kultúrát nyitottabbá kell tenni. „A művelődésben és a szellemi életben a legkülönbözőbb világnézetek, értékek és nézetek nyitottságát, szabadságát, kölcsönös toleranciáját, tiszteletben tartását tartjuk kívánatosnak", viszont azokban a kérdésekben, amelyekben „a társadalom igényli bizonyos nézetek, eszmék, magatartási vagy cselekvési módok korlátozását, ott az alkotmányos jogrend keretében való egyértelmű szabályozást tartjuk az egyedül járható útnak". A programban megjelent a külhonban élő magyarsággal való fokozottabb törődés igénye is. „Kulturális szempontból a világ egész magyarságát a nemzet részének tekintjük." A kulturális intézményrendszer akkor felelhet meg „a nagyobb autonómia kívánalmainak, ha a mainál kevésbé hivatali felépítésű, a szakmai és laikus nyilvánosság demokratikus ellenőrzése alatt áll, és a társadalmi igények, érdekek sokszínűségét tükrözi".67 67 MÓL XIX-I-9-d-1209-1989. 147
