Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Közlemények - Keresztes Csaba: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén
Keresztes Csaba: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén a hivatalosan népművelésnek-közművelődésnek tekintett tevékenység bővítésének igényét. [...] A középrétegek aktivitásának hiányában az értelmiség egyes — az alsó és középrétegek sorsa iránt felelőséget érző — tagjai bíztató, szervező munkája eredményeként elindult a kultúra forradalmasítása." Ez alatt a falusi klubok, olvasókörök, egyesületek, vagy éppen a táncházmozgalom megjelenését és elterjedését értették. E gondolkodói körben még a piaci viszonyok érvényesítését is megfelelőnek gondolták (pl. vásárok szervezése). A további feladatok meghatározásában leszögezték, hogy „a demokratizmus térhódítása a kulturális életben is növeli a kezdeményezőkészséget, amely művelődési társaságok, kulturális vállalkozások terjedését csakúgy magával hozza, mint a művészi stílusok, alkotói módszerek pluralizmusának megerősödését. Mindezek a folyamatok fokozzák a különböző irányzatok, intézmények képviseletének lehetőségét, s kitermelik irányító személyiségeiket. A kulturális politika fontos feladata annak biztosítása, hogy a különböző helyeken, és társadalmi szinteken kialakuló társadalmi törekvések a szocializmus erőterében maradjanak és ne a szocialista nemzeti egység ellenében hassanak." Ennek elérése érdekében társadalomművelődési program kidolgozását javasolták, mellyel „át kell alakítani az irányítás rendszerét, nagyobb teret engedve a közvetett befolyásolás módszereinek, a társadalmi kezdeményezések támogatásának, a csoportos és egyéni öntevékenység kibontakozásának". Hozzáfűzték, hogy ez a gazdasági megújulást is elősegíti („új kultúrpolitika nélkül nem lehetséges a gyorsabb s magasabb szintű munkavégzés"), és a szakképzett munkaerő kiképzéséhez, átképzéséhez a kultúra és intézményei is szükségesek. A gyermekek nevelése, és az idős korosztály helyzetének javítása mellett „kulturális értelemben is kötelességünknek kell érezni az elesett, elszegényedett, megoldatlan konfliktusai között vergődő embereken" való segítést is. Végül megadták az új közművelődés fogalmát is: „a közművelődés — mint a művelődési folyamatok egyik lényeges színtere — nem más, mint olyan öntörvényű, az egyes emberek megnyilatkozásai alapján kisebb-nagyobb közösségekbe, csoportokba szerveződő kulturális tevékenységek összessége, mely éppen azzal ölt jellemző jegyeket, hogy mindenütt a helyi társadalomból fakadó sajátosságok érvényesítésére törekszik. Ez a sok-sok »helyi« sajátosság alkotja országos szinten a közművelődést, s ez által lehetséges az általános érvényű kulturális politika részét képező közművelődési célok, irányelvek megfogalmazása." A köz- művelődés lényege a pluralizmusban rejlik, „és ez rendkívül széles csatornája a kultúra demokratikus keretek között megvalósuló teremtő, befogadó, közvetítő szerepének, az egyének, közösségek aktivizálásának, készségeik, képességeik hasznosításának". Ez esetben is egyértelműen hangsúlyozták a nemzeti hagyományok ápolását, erkölcsi és anyagi támogatását, hiszen a nemzeti kultúra, nemzeti identitás megőrzésének „primátusa,, van.57 A közgyűjtemények új feladatainak meghatározásakor az ún. információ és annak minél könnyebb elérése szerepelt elsőrendű célként. A jövőre nézve is 57 Uo. A Közművelődési Koordinációs Titkárság, valamint a Közművelődési Főosztály javaslatai. 141
