Levéltári Közlemények, 82. (2011)
Levéltári Közlemények, 82. (2011) 1. - Közlemények - Keresztes Csaba: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén
Keresztes Csaba: Az oktatás és a kultúra irányításának átalakulása a nyolcvanas évek végén váltani és vállalkozni képes, sokszínű intézményhálózatot kell létrehozni, lehetőséget kell adni az érdeklődők[nek] egyéni arculatuk kialakítására." A tárca észlelte, hogy az állam közvetlen irányító és elosztó szerepének leépülésével az egyén helyzete — beleértve a munkakörülményeit is — instabillá válik. Ennek ellensúlyozására javasolták, hogy a már megszerzett tudás és a „munkahely folytonosan változó igényei között az összhang megteremthető legyen". Ennek érdekében „olyan képzési rendszert kell kialakítani, amely folyamatosan és rugalmasan képes követni a gazdasági, munkaerőpiaci igényeket. Ezek az igények a munkahelyek racionális foglalkoztatási magatartásán alapulnak, akik érdekelté válnak a magas szakmai tudással rendelkező dolgozók foglalkoztatásában." A szakképzéshez és az átképzéshez „jól képzett szakembergárdával és megfelelő felszereléssel ellátott intézményhálózatot kell kialakítani". Előrelátóan fogalmazták meg az életen át tartó folyamatos tanulás elvét is. „Általánossá válik, hogy az ismeretek elavulásával párhuzamosan a tanulás a dolgozók egész életútját végigkíséri. A mai rendszerhez képest kialakul a tanulás és a munka egymás melletti, illetve szorosan egymást váltogató rendszere. Ez érvényes mind a középfokú, mind a felsőfokú végzettségűekre."30 A korabeli mentalitás megértésének szempontjából rendkívül tanulságos Glatz Ferenc miniszter 1989-es tanévnyitó beszéde, aki kiemelten hangsúlyozta, hogy „ha nem sikerül a munkaerő értékének hanyatlását megállítani, és ha nem sikerül a társadalom műveltségi szintjét felemelni a fejlett európai országokéhoz, Magyarországnak semmi esélye sincs az európai betagozódásra". Véleménye szerint nem a géppark rossz állapota az oka a gazdaság elmaradottságának, hanem a szakértelem „megkopása", a „munkásé éppúgy, mint az értelmiségé". Egy ilyen jelentős mértékű társadalmi lemaradottság felszámolásában a kultúrpolitikának kiemelt szerepet kell játszania. Képzett, nyelveket beszélő mérnökökre, munkásokra, kereskedőkre van szükség. Ezen túlmenően azonban az iskoláknak erkölcsi nevelést is kell adniuk, amely alatt azonban már nem ideológiai-politikai elveket kell érteni. „Most, amikor kinyílik a magyar társadalom előtt Nyugat- Európa, a társadalomtudományokban nem iskolázott turista is felfigyelhet arra, hogy a nyugat-európai gazdaság nem egyszerűen a fejlettebb gép- és eszköz- állomány, de legalább ennyire a magasabb színvonalú munkakultúra terméke. És a nyugat-európai települések, a házak, a kertek gondozottsága egy magasabb környezet- és viselkedéskultúra részei. A napi szorgalom, a csinosítás, az emberi igényesség köszön vissza az utazóra." Ellenben Magyarországon már az iskolában mind jobban uralkodó lesz a „lógós, ügyeskedő diákmagatartás". „Csökken az önállóan megszerzett érdemek becsülete és növekszik a szülők által beszerezhető presztízs-szimbólumok (külföldi cuccok, utazások stb.) minősítő szerepe." A miniszter feltette a kérdést is: „Vajon az iskolarendszerben van a hiba? 50 50 MÓL XIX-I-9-d-3838-1989. A szakemberképzés korszerűsítését — az anyagi források szűkössége miatt — elsősorban a „gazdasági kibontakozás" szempontjából jelentős ún. vivőágazatokra igyekeztek koncentrálni. 129
