Levéltári Közlemények, 81. (2010)
Közlemények - Poór János: Berzeviczy Gergely Panorama von Ungarnja
Közlemények Az „alkotmányban" (a vérszerződés nyomán kialakult viszonyokban) már István uralkodása előtt mélyreható változások mentek végbe. Az uralkodói hatalom gyengült a törzsfőkkel szemben. Géza alatt bizonyos folyamatok felgyorsultak. Mindenekelőtt az erőszakos térítés és az idegenek (főleg németek) beözönlé- se, ami erősítette a fejedelmi hatalmat, de negatív hatásai is voltak: a külföldiek túlzott privilegizálása. Berzeviczy szerint, mint láttuk, úgy esett szét a régi rend (és „erkölcs") — Géza és főleg a például a törszfőket is megtörő István alatt —, hogy az új nem volt megalapozva. A magyarok egyaránt gyűlölték a németeket és a kereszténységet. A kalandozások kényszerű befejeződése után a Kárpátmedencében megállapodó, az ott élő és érkező népeket integráló magyarságot a 10. század végén már belső konfliktusok sora is megosztotta és gyengítette. Talán nem fölösleges hangsúlyozni, hogy Berzeviczy nem „emeli meg" Szent Istvánt. Sem a személyét, sem a művét. Azért nem fölösleges ennek a hangsúlyozása, mert Anton Gustermann és Michael Piringer (főleg az utóbbi) — politikai használatra is készült — akkoriban belföldön és külföldön is nagy figyelmet keltett nemes ellenes munkáikban43 szinte kritikátlanul pozitív képet festettek róla. Az első királlyal szerintük valami teljesen új kezdődött. A nyugati hűbéri alkotmány átültetésével — szerintük ez volt az első király nagy műve — István (és az ország) szakított a múlttal. A magyarságtól idegen alkotmány szerint a nemesség vak engedelmességgel tartozik a korlátlan hatalommal rendelkező királynak. Az így értelmezett hűbéri rendszerben a nemes nem uralkodójával párbeszédet folytató „állampolgár", hanem a hatalom és a földbirtok monopóliumával rendelkező király alattvalója. A király és a nemes eme viszonya Piringer szerint normatív, és a 19. század elején is az. (Szent István nyugatról importált műve ekként fordítható szembe nyolcszáz év elteltével is a rendiséggel-) Berzeviczy nem használta politikai célokra a múltat. István kora ugyan szerinte is a magyar történelem sorsfordító, az országot Európához közelítő szakasza volt, de nem jelentett teljes szakítást a korábbi időkkel, nem jelentette korlátlan királyi hatalom kiépülését és a politikai elit szolgai alávetését. Ellenkezőleg, Berzeviczy azt hangsúlyozza — bár állítása pontos értelmezésével adós marad —, hogy az István-féle alkotmány lényege az erős királyi hatalom mellett az, hogy a népnek polgári egzisztenciája volt. Láttuk ugyanakkor, hogy a nagy király művének eróziója szerinte már az alkotó életében megindult. Berzeviczy elméleti konstrukciója a magyar 10-11. századot illetően nem áll szilárdabb lábakon, mint általános formáció/feudalizmuselmélete. Alapkérdések maradnak megválaszolatlanok. Ha szerinte az európai feudalizmus (tehát a mintaadó „külvilág") Géza és István korára már torz állapotban volt, akkor annak (ha nem is szolgai) importálásával hogyan áll elő a Szent István-féle, erős királyi hatalommal és a nép polgári egzisztenciájával leírt/jellemzett magyar modell? Azt ugyan lehetne állítani, hogy a magyar történelem fáziskésében van 43 Piringer, 1810-1816; Gustermann, 1811. 46
