Levéltári Közlemények, 81. (2010)

Források - Vida István: Az „Erdélyi" fedőnevű ügynök jelentései a kisgazdapárti emigráció vezetőiről

Források Az egykori kisgazdapárti pártelnök Barcs Sándor iránt is nagyon érdeklődött. A fen­tiekben felsorolt személyeknek kérte átadni üdvözletét. Utasítást kérek. Szerintem elég volna Futót, Pártayt tájékoztatni, s legfeljebb rajtuk keresztül a többieket, így Bécsben Klamár Gyulát. Utóbbit Nagy, mint feltétlen bizalmasát és teljesen megbízható emberét nevezte meg, s jelezte, rajta keresztül hajlandó a jövőben rendszeresen haza küldeni anyagot a fontosabb lépéseikről és megnyilatkozásaikról. Varga József, Pfeiffer volt titká­ra96 az Európa Házban szintén megbízható. Nem osztja Pártay aggályait, de más szemé­lyekkel nem hajlandó felvenni a kapcsolatot közvetítés céljából. A népi demokratikus államokba sem szándékozik anyagot vagy megbízottat küldeni, noha utasításom szerint próbáltam erre rávenni. Elképzelhető, hogy jövőre Nagy, illetve Kővágó átjönnek Jugo­szláviába. Nixon útja után küld Bécsbe Klamárhoz levelet. Azt állította, más kapcsolata hazánkhoz nincs. Külpolitikai szempontból Nagy Ferenc a legnagyobb jelentőséget Nixon romániai út­jának tulajdonít. Három pólusa van a világnak: Szovjetunió-Kína-Egyesült Államok. Nixon útja kétféleképpen magyarázható, fejtegette: az első, hogy az Egyesült Államok a távol-keleti országokat megerősíti és Kínát engedményekre készteti. A másik, hogy a Brezsnyev-doktrínát97 nem veszi tudomásul, s vállalja a beavatkozás vádját is. Ez az út amerikai részről elvezethet a semlegesítés álláspontjának elfogadásához, aminek ő is híve, de szerinte az a Kővágó-féle európai és NSZK úton nem érhető el. Az amerikai diplomácia figyelmének felkeltése kell hozzá, és ez történik most a románokon keresztül. Szerinte a Bodor-féle tanulmány, amit jól ismer, Erdély helyzetének megoldására alkal­mas. Ismerte és figyelte a Bodor-pert,98 és sok vitája volt miatta a román emigrációval. Szerinte a különféle országok emigrációi nincsenek jó viszonyban egymással soviniszta magatartásuk miatt. A politikus a jövőt az Európai Parasztszövetségben látja, aminek társ- vagy alelnöke.99 A szervezet júniusban közgyűlést tartott Brüsszelben vagy Prágá­ban, amin részt vett. Nagyszerűnek nevezte az ottani jugoszláv-lengyel-magyar együtt­működést. A parasztság nagy erejében és nemzeti szokásokat konzerváló voltában hisz. Élesen kifogásolta Kővágó polgári párti elképzeléseit. Az szerinte csakis a katolikus vagy a szocdem pártokat erősítené. A parasztság életformája és földszeretete egész Európában megmaradt, s erre lehet alapítani a magyar bel- és külpolitikát. Nagy a parasztszövetség­96 Varga József (1923-1998), kisgazdapárti ifjúsági vezető. 1945 és 1947 között a Független Ifjúság elnöke. Pfeiffer Zoltán ügyvédi irodájában ügyvédjelölt. 1948 és 1953 között internálták, többek között Recsken is fogva tartották. 1956. november 4-e után Ausztriában menekült. 1966 és 1970 között a bécsi Európa Ház igazgatója. 97 A Brezsnyev-doktrína, amelynek létét a szovjet pártvezetés hivatalosan sokáig tagadta, röviden azt tartalmazta, hogy ha valamely szocialista országban belső okok miatt veszélybe kerül a szocia­lista rendszer, akkor az valamennyi szocialista országot érinti, és közösen kell fellépni a rendszer védelmében. 98 Bodor Györgyöt, Püski Sándort és Zsigmond Gyulát 1962. március 16-án vették őrizetbe. Letartóz­tatásukról a Népszabadság 1962. március 23-i száma beszámolt. Szervezkedésre való csoportos izga­tás vádjával állították őket bíróság elé. A dr. Zsigmond Gyula és társai elleni perben a Fővárosi Bíróság 1962. június 9-én Bodor Gyulát három és fél évre, Püski Sándort négy év hat hónapra, Zsigmond Gyulát három év börtönre ítélte. A negyedrendű vádlott, Gombos Ferenc (Simándy Pál) egy évet kapott három évre felfüggesztve. 1963 tavaszán valamennyien amnesztiával szaba­dultak. A nyomozás történetét a BM oktatási célból feldolgoztatta. L.: dr. Kosa Tamás r. őrnagy és Borok Kálmán r. százados: Nacionalisták. Kiad. BM Tanulmányi és Kiképzési Csoportfőnökség. Bp., 1965. ÁBTL AB-809. 99 Nagy Ferenc 1951-től a Magyar Parasztszövetség Emigrációs Szervezetének volt az elnöke és az Európai Parasztszövetség alelnöke. 336

Next

/
Oldalképek
Tartalom