Levéltári Közlemények, 81. (2010)

Források - Vida István: Az „Erdélyi" fedőnevű ügynök jelentései a kisgazdapárti emigráció vezetőiről

Források Tárgy: USA útról elő[zetes] tájékoztató Jelentés Budapest, 1969. július 31. Jelentem, hogy június 30,-július 29-e között lebonyolítottam az Egyesült Államokba a tervezett utamat. A benyújtott tervezetnek és a kapott utasításoknak megfelelően minden viszonylatban igyekeztem az emigrációval — a meghívást kihasználva — a kapcsolatokat felvenni. Mivel a meghívást Kővágón keresztül kaptam, elsősorban az ő személyéhez alkalmazkodtam. Később, amikor már többekkel beszéltem, arra törekedtem, hogy ne kelljen senkihez sem igazodni. Ez lehetővé tette, hogy a kapott információkat felhasznál­jam zavarkeltésre tárgyalópartnereim között. Igyekeztem a kinti emigráció számos, poli­tikai szempontból fontos személyiségével összeköttetésbe kerülni. Jelentésemet néhány oldalban összefoglalni felületes volna, ezért a legsürgősebb anyag benyújtásával kezdem. A meghívás Nádosy Kálmánhoz szólt, aki egy nyolc év alatt kiépített és BM által nem ellenőrzött kapcsolat, amelyhez hasonlóval az emigráció politikai vezetése nem rendelkezik. [Sic!] Természetesen ellenőriztek, és felmerültek ellenvetések is szemé­lyemmel szemben, de úgy ítélem meg a végső eredményből, hogy azokat el tudtam hárí­tani. Részletes jelentésem teljes szövege választ adhat erre. Június 30-án hétfőn indultam, s aznap éjjel érkeztem New Yorkba. A teljes Nádosy család: apa, fia, leánya és annak férje, valamint a Jugoszláviából kikerült „üzletember", Illich Mihály vártak. Ezen kívül ott volt Szokolay Dénes és felesége, akik távolról a csalá­domhoz tartoztak. 1956-os emigráltak, politikai szempontból nem lényegesek, bár akarat­lanul is sok adatot szolgáltattak a 3. vonal19 feltárásához. Nádosyéknál Kővágó mellékelt levele várt. Mivel ebben egyértelműen azt kérte, hogy amíg vele nem találkozhatom, addig senkivel se vegyem fel a kapcsolatot, ehhez alkalmazkodtam. Szokolayval kirándultunk, majd Illich-csel New Yorkot néztem meg. Kővágó július 7-én jelentkezett, s akkor Nádosyéktól hozzá mentem, és másfél hetet nála töltöttem. Ez alatt beszéltem telefonon Nagy Ferenccel Washingtonban.20 Kővágó előtt, mivel az utat ő szervezte, igyekeztem olyan látszatot kelteni, mintha egyedül ő lenne a fontos. Megmutattam neki Pártay21 Nagy Ferenchez írt levelét és helyzetismerte­tését, mintha erre Pártay felhatalmazott volna. Ez őt annyira felizgatta, hogy még az ott tartózkodásom alatt levelet írt Pártayhoz és Futóhoz,22 amiket bemutatok. Azt szerette 19 A 3. vonal valószínűleg a kisgazdapárti emigrációt jelenti. 20 Nagy Ferenc (1903-1979), kisgazdapárti politikus, képviselő. 1930-tól a párt alapító főtitkára, 1945. augusztus 20-tól elnöke. 1946. február 4-étől 1947. június 2-ig Magyarország miniszterelnöke. 1947. június 2-án Svájcba ment, ahol szabadságát töltötte, az MKP alaptalan vádaskodással le­mondásra kényszerítette. Az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, ahol a magyar politikai emigráció egyik meghatározó vezetője lett. 21 Pártay Tivadar (1908-1999), kisgazdapárti politikus. 1945 és 1949 között nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő. 1956. november 3-án — rövid időre — az FKGP főtitkárhelyettesévé vá­lasztották. 1988. november 18-tól az újjáalakult FKGP elnöke, 1989 júniusától örökös tiszteletbeli elnöke. 22 Futó Dezső (1916-1994), kisgazdapárti, 1947-től Pfeiffer-párti képviselő. 1944-1945-ben az Ideigle­nes Nemzetgyűlés tagja, 1945 és 1948 között nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő. 1952- ben törvényellenes bebörtönözték, 1956 júliusában szabadult. 1988. november 18-tól az újjáalakult FKGP főtitkára, 1989 áprilisától örökös főtitkára. 1990 januárjában kilépett a kisgazdapártból és a Nemzeti Kisgazda- és Polgári Párthoz csatlakozott, amelynek tiszteletbeli elnökévé választották. 322

Next

/
Oldalképek
Tartalom