Levéltári Közlemények, 81. (2010)
Források - Somogyi Gréta: Kemény Pál visszaemlékezése az 1848-1849. évi erdélyi eseményekre
Források hiszen napvilágra kerültek olyan dokumentumok is, amelyek egyes történelmi események eddigi értékelését felülírták. Az is lényeges szempont, hogy az „írók" milyen műfaj keretei között igyekeztek megörökíteni az emlékeiket. Itt külön kiemelném a memoárirodalom műfaji változatosságát, amelyet Hermann Róbert részletesen tárgyal.3 Ez az összefoglaló tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy különbséget kell tenni a politikai röpirat és politikusi jellemrajz, haditudósítás és napló (sajnos kevés maradt fenn, legalábbis a mai kutatások állítása szerint), emlékirat és memoár, valamint védőirat között. Mindegyik a kor tükre, de más-más szemszögből láttatja az eseményeket. Némelyik a hadtörténészeknek szolgál kiegészítő vagy korrigáló adattal, van, amelyik a helytörténettel foglalkozóknak, lényegük a korrajz. Értékelésüknél, forrásértékük megítélésénél az is fontos szempont, hogy az adott mű mikor keletkezett. Talán hitelesebbnek tekinthetőek azok a művek, amelyek közvetlenül az események lejátszódása után keletkeztek, hiszen még friss volt az emlék, megbízhatóbb forrásokból me- rítkeztek. Tárgyi tévedések azonban ezekben is előfordulnak, de mindezekért kárpótol az a sok értékes adat, amelyek segítenek egy-egy kérdést tisztázni. Az 1848. október-novemberi erdélyi események, különösen az Alsó-Fehér vármegyében történtek, nagyon sok kiemelkedő politikust, illetve polgárt késztettek azok megörökítésére. Ami talán közös bennük, hogy megpróbáltak választ találni arra a kérdésre, hogy mi volt a kortársak számára szinte sokkolóan brutális polgárháború, a román irtóhadjáratok és a magyar megtorló akciók kiváltó oka. Az egyik legkiválóbb történetíró, Kővári László, aki sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel, valamint idejét és energiáját nem sajnálva igyekezett a kortársaktól forrásokat összegyűjteni összefoglaló jellegű munkájának megírásához, így vélekedett erről: „Erdély speciális nemzetiségi és gazdasági problémáira nem volt felkészülve a magyarországi politikai elit. A magyar erejében, értelmiségében, jogaiban, királyában bízva, egyenlően kicsinylette elleneit. [...] Kormány és haza két törvényczikk alkotását hitte szükségesnek: az elsőt az Unióról, a másodikat a népképviseletről, hogy a Pestre jul. 2-ára hirdetett hongyűlésre népképviselet alapján küldhessünk mi is követeket. S mit tett a hongyűlés? Törvényczikket törvényczikkre alkotott. Feltétlen Uniót akart, s mégis mindennap uj feltételt igtatott törvénybe. Törvényczikkeket hoza, melyeket senki megerősiteni nem akart, de a melyek elégségesek voltak, hogy szűkkeblű politikájokkal a nemzetiségeket felkorbácsolják."4 A cs. kir. hatóságok sem nézték jó szemmel a Zaránd, Alsó-Fehér és Hunyad megyei román irtóhadjáratokat, hiszen azokban nemcsak magyar földesurak és vagyontalan lakosok százai vesztették életüket, hanem lancu, Axente-Sever és Bálinté lándzsásai az állami vagyonban is óriási károkat tettek. Alsó-Fehér megye több településének lakói pl. az adójuk elengedését vagy fizetési halasztást kértek, mivel minden terményüket elvitték a támadók, illetve felgyújtották a 3 HERMANN, 1994. Újabb, bővített és módosított kiadását 1.: Hermann, 2000. 9-34. 4 Kővári, 1861. 61. 282
