Levéltári Közlemények, 81. (2010)

Közlemények - Csaplár-Degovics Krisztián: Thallóczy Lajos és az albanológia: vázlatok egy nemzetépítési kísérletről

Közlemények Esat Toptani zászlója, amelyet egyben az albán kereskedelmi flotta számára is megrendeltek65 Thallóczy albanológiában betöltött szerepének kutatását mindenképpen folytat­ni kell. Nem csupán azért, hogy a tudományág és az albán történelemszemlélet történetét jobban megismerjük, hanem hogy sikerüljön Thallóczy ezirányú tevé­kenységét megfelelően beilleszteni korának politikai és szellemi környezetébe. Ez egyben tisztelgés lenne történetírói nagysága előtt. Részben emiatt a kutatást a magyar albanológia presztízskérdésének tartom. És ki tudja, talán ezen kutatások előrehaladtával idővel annak is szemtanúi lehetünk, hogy Thallóczy Lajost, egyedüli külföldiként az albán történetírás az albán újjászületés (Rilindja) legnagyobb alakjainak sorába fogja emelni — ahogy ez már fel is vetődött.66 Egyre valószínűbbnek tűnik: a nemzeti identitás történe­ti magjait részben ő vetette el egy olyan talajban, amely termékenyen befogadta azokat. Feltehetőleg pontosan tudta mit és hova vessen, és talán az sem véletlen, hogy a balkáni muszlim népek modern nemzetté való formálásához egy magyar történész aktív közreműködése volt szükséges. 65 ÖStA HHStA PA XII. Kt. 454. h. Wappen Albaniens 1913. XII., Kral levele Buriánnak. 1916. szep­tember 5. No. 153/pol. Skutari, Beilag. 66 Belüli megállapítása szerint Thallóczy nem szerepel az albán történelemkönyvekben, még az Albán Tudományos Akadémia által 2002-ben kiadott összefoglaló munka (Prifti, 2002) köteteiben sem, pedig joggal kerülhetne be, mint ideológus („a nemzeti mozgalom fő ideológusai közé!") a Frashéri testvérek, Pashko Vasa, Gjergj Fishta, Fáik Konica, Hasan Prishtina stb. mellé. BELÜLI, 2008. 13. és „Thallóczy himnuszt énekelt az albán tradíciókról [...] és történelmet adott az éledező nemzeti mozgalomnak." 52. 186

Next

/
Oldalképek
Tartalom