Levéltári Közlemények, 81. (2010)
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Eftimie Murgu, az ember és a politikus (1805- 1870)
Közlemények I. D. Suciu Murgu-válogatása és bevezető tanulmánya is példaértékű. Korrekt leíró módszere sem igazán felelt meg a nacionálkommunista diskurzivitásnak. Hiányzik belőle az önimádat és az ellenségképpel való vias- kodás. Jellemző az, ahogy Suciu Murgu 1830-ban megjelent könyvének Horatius ódájából vett mottót elferdítette: Coelum ipsum partimus Stultitia. (Murgu helyesen idézte: petimus áll nála partimus helyett.)2 Az elferdített idézet („Az eget megosztjuk a bolondsággal." A helyes: „Az eget ostromoljuk botorságunkkal." helyett) keserű szemrehányás a Sorsnak; és ennek a 17. századba, Miron Costin költeményéig és az 1648. évi gyulafehérvári Újszövetség bevezetőjéhez nyúló hagyománya van.3 Suciu tehát mintha saját magányosságát és kiszolgáltatottságát is megjelenítette volna a Murguéban, és nem tagadom, volt valami megrendítő, amikor a temesvári érsekség könyvtárában egy ládába gyűjtött jegyzeteibe beletekinthettem, hiszen ha történész hagyatékot látunk, sorsunk jellegzetes mozzanataiból is felvillan valami, amin elmerenghetünk. Sajnos a Murguén Romániában nem sokat merenghettem, mert a '90-es évek elején a temesvári állami levéltárban az igazgató nem engedélyezte a megyegyűlési anyagban való kutatást, helyette tartott egy önmagában szórakoztató, egyébként siralmas történelemórát,4 a kolozsvári Murgu-iratokhoz szó nélkül nem engedtek hozzá,5 a karánsebesi levéltárról pedig sokáig azt hazudták a bukaresti levéltár-vezérek, hogy rendezetlensége miatt nem kutatható. Most már állítólag kutatható, és be is engednének, de 2004-ben Aradon a levéltárban úgy jártam, hogy a „liberalizmus és demokratikus kultúra Közép-Európában" témára csak az anyakönyvekben való kutatást engedélyezték, ki tudja, milyen okból, és így nem tekinthettem be Fábián Gábor hagyatékába, márpedig Fábián fordította magyarra Tocqueville művét az amerikai demokráciáról... És miközben ilyen „ravaszul" kitolt velem a levéltári vezetés, a magyar és román történészek vegyes bizottsága bölcs megértéssel fogadta az ügyet, egyébként jómagam is; és a helyzet megváltozott, a nem bukaresti levéltárakban már nem kell központi — belügyminisztériumi felügyelet alatt álló — levéltári igazgatósági engedély a kutatáshoz. A paradoxon érdekesebb: Murgu élete és a Murgu-kutatás sub specie Securitatis zajlott... (Az utóbbi években szerencsére radikális változásnak lehetünk tanúi! Imádkozzunk, maradjon így!) 2 Murgu, 1830. 5.; Murgu, 1969. 95. 3 Miskolczy, 2004. 31-64. 4 Az igazgató úr kifejtette, hogy megadott kutatási témám — „magyar-román interetnikus kapcsolatok" — nem helyes, mert a román nemzet, a magyar pedig etnikum, így erre tovább nem is kutathatok. (Ameddig nem érkezett meg, helyettese betekintést engedett az 1860-es évek megyei irataiba.) Kevésbé volt szofisztikus a fegyveres őr, aki aznap reggel azt fejtette ki, hogy még a törökök is magasabbrendűek, mint a magyarok. Ismételten hangsúlyozom, hogy a romániai könyvtárakban mindig a legszívélyesebb fogadtatásra leltem, nem is tartoznak a belügyminisztériumhoz. Meg azért szerencsére máshol is akadt levéltár Romániában, ahol egészen másképpen viselkedtek. 5 Használja a kolozsvári anyagot: POPESCU, 2006.127-133. 142
