Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Irodalom - SZABÓ FERENC: Két és fél évszázad az Alföld történetéből (Válogatott tanulmányok). Szerk.: ERDÉSZ ÁDÁM-BLAZOVICH LÁSZLÓ. Szeged, 2008. 438 o. (Ismerteti: G. VASS ISTVÁN)

Irodalom sai a XVIII. század elejétől 1944-ig címet viseli. Az 1973-1774 fordulóján íródott munka egyrészt hasznosította azokat az eredményeket, amelyeket az akkoriban megújuló agrártörténet-írás (Balogh István, Gunst Péter, Orosz István, Szuhay Miklós, Varga János és mások munkája) kínált, másrészt magába olvasztotta azokat az eredményeket, amelyeket az előző évtizedben a — jórészt éppen Szabó Ferenc szervező és publikációs tevékenysége révén megújult — Békés megyei helytörténeti kutatás produkált. (Többek között Orosháza, Mezőberény és Vésztő monográfiáira, illetve a Békéscsaba történetét tárgyaló tanulmánykötetre utalhatunk.) E tanulmányának már bevezetőjében nyilvánvalóvá teszi: maga is azt vallja, hogy Békés megye területe sohasem volt egyben gazdasági egység is. A megyehatárok ugyanis — a 18-19. században éppúgy, mint az 1950 utáni közigazgatási átrendezés után — átvágták a tényleges vonzáskörzetek határait. Ezért témáját ekkor is, és későbbi munkáiban is mindig a tágabb környezet öszszefüggéseibe helyezve tárgyalja, noha a történetírásban kialakult hagyományoknak megfelelően elismeri a megyehatárok szerinti vizsgálódás létjogosultságát is. Tanulmányában levéltári források és statisztikai adatok széles körű felhasználásával mutatja be a hosszú háborúskodás következtében elnéptelenedett és elvadult táj közel egy évszázadig tartó „visszahódítását", a mezőgazdasági termelés ezt követő viszonylag gyors fejlődését és a megye mezőgazdaságának az ország más vidékeihez viszonyított hol eredményesebb, hol kevésbé eredményes felzárkózását. Kutatásaiból akkor azt a következtetést vonta le, hogy a békési táj jórészt az 1867 utáni „kapitalista korszakban" kapcsolódott be szorosabban az ország gazdasági vérkeringésébe, ekkor alakult ki ennek a területnek hosszú ideig változatlan szerepe hazánk gazdasági struktúrájában. Végül többek között már itt felhívta a figyelmet az alföldi paraszttársadalom fejlődésének számos egyedi vonására, mint pl. a paraszti polgárosodás és önkormányzatiság sajátos megjelenési formájára, a nagy lélekszámú és tágas határral rendelkező mezővárosok kialakulására. Ezekre a kérdésekre, amint arról a kötetben publikált hosszabb-rövidebb írások tanúskodnak, a következő évtizedekben is rendszeresen visszatért (A „viharsarki" mezővárosok társadalma a XIX. század végén, A mezőgazdaság és a parasztsors változásai a Dél-alföldön a jobbágyfelszabadítás után, Két alföldi szlovák mezőváros (Békéscsaba, Szarvas) történetének fő jellemzői a XIX. század második felében; stb.). Végül a nagyobb táj gazdasági és társadalmi fejlődésének újabb átfogó elemzésére 2002-ben publikált Az Alföld a 18. századtól a 20. század derekáig című tanulmányában vállalkozott. Ez utóbbi bevezetőjében utalt arra, hogy az Alföld sajátos fejlődési folyamatának, az egymást követő sikeres, majd válságos időszakok mérlegre tételének nem lehet egyedüli szempontja a mindenkori hazai és európai fejlődéshez való viszonyítás, legalább ilyen fontos annak vizsgálata, hogy „önmagához képest", azaz a saját lehetőségei és korlátai szerint hogyan formálódott itt az élet. Nos, az említett írásokban arra a következtetésre jut, hogy az Alföld és az azon belüli kisebb térségek felzárkózásának, fejlődésének mégsem a kiegyezés utáni korszak volt a legsikeresebb időszaka, hanem az újjátelepítés 391