Levéltári Közlemények, 80. (2009)
Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - SZÜCS LÁSZLÓ: Nagy Ferenc személyi titkárának első vallomása az összeesküvési ügyben
Források laszt kapta, hogy kérését Moszkvába továbbítják és az érdemleges választ írásban adják meg. 6 5 Úgy emlékszem, hogy Nagy május 8-án utazott el feleségével együtt. 6 6 Hogy Svájcban kikkel tárgyalt, mit csinált, nem tudom. Május 28-án a SZEB-től Kovács Béla ügyében válasz érkezett, melyben őrá (Nagyra) súlyosan kompromittáló adatok voltak, melynek alapján a rendkívüli minisztertanács a már Luganóban tartózkodó Nagy Ferencet felszólította, szabadságát szakítsa meg és utazzon haza. A minisztertanács határozatát telefonon keresztül én közöltem vele és ő utasított, jelentsem Rákosi Mátyásnak, másnap, azaz május 29-én Bécsben lesz és én, valamint Gyöngyösi Bécsben várjuk be és kísérjük őt haza. 6 7 Ugyanezen este, május hó 28-án este, engem a Miniszterelnökségen letartóztattak, úgyhogy további ténykedéséről nem tudok. •к -к -k Az alábbiakban azoknak a személyeknek nevét közlöm, akik elsősorban támogatták Nagy Ferencet politikai célkitűzései megvalósításában, vagy akik vele baráti kapcsolatban voltak, a korábban már felsorolt személyeken kívül. Megjegyezni kívánom, hogy akiknél a név mellett semmi magyarázat, közlés nincs, azok csak egyszerűen politikai barátai voltak. Adorján János parasztpárti képviselő Acsay László kisgazdapárti " Harmathy Lajos " " Balla Antal Dajkovich István " " Dajkovich Ferenc " " Szakács József " " Patonay Elek " " Gyulai László " " Jaczkó Pál " " Horváth János " " Bencze Imre " " Hódy György Erőss János " " 6 5 Puskin, Georgij Makszimovics (1909-1963) szovjet diplomata, 1944 végétől a Szovjetunió magyarországi megbízottja. 1945. november 2-től 1948-ig budapesti szovjet követ. Szviridov, Vladimir Petrovics (1897-1963) szovjet tábornok. 1945-től 1947-ig a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökének (Vorosilovnak) a helyettese. 6 6 Nagy Ferenc 1947. május 14-én kezdte meg szabadságát. 6 7 Ld. SzüCS-G. VASS, 2008. [29/a] 178. és [29/b] 178. sz. jegyzőkönyvet és mellékleteiket. Rákosi Mátyás államminiszterként Nagy Ferencet helyettesítette a miniszterelnöki pozícióban. 352