Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - SZÜCS LÁSZLÓ: Nagy Ferenc személyi titkárának első vallomása az összeesküvési ügyben

Szűcs László: Nagy Ferenc személyi titkárának első vallomása a összeeskűvési ügyben Ugyanekkor két új kisgazda újság létesül: a Hírlap és a Reggel. Mindkettő Nagy Ferenc szellemében ír, hiszen mindkét lapot az ő kezdeményezésére alapí­tották. Közben már tárgyal a Friss Újság tulajdonosával, Lányival, hogy ezt a lapot is megszerezze. Ezt szánta a munkások lapjának. Fia lapja, az Igazság 55 néha már nem is burkoltan támadja a munkáspártokat és éppen e támadások miatt sok vita és egyezkedés van Rákosi Mátyás és Nagy Ferenc között. 1946 őszét Nagy Ferencnél lázas szervezkedés, a párt erősítése jellemzi. 1946 nyarán a B-listázások, 1946 őszén, de különösen novemberben és de­cemberben számos küldöttség keresi fel Nagy Ferencet az élelmiszerdrágulás ellen tüntetve. Nagy Ferenc a túlnyomórészt munkásokból álló küldöttségeket csak a legritkább esetben fogadja, mert szerinte ez egy központból irányított, szervezett, erőszakos küldöttségjárás, csak azért, hogy őt a munkájától elvonják, ne tudjon tárgyalni, hogy idejét a politikától a gazdasági természetű kérdések megoldására szentelje. A küldöttségekkel szemben már olyan averzióval viselte­tik, hogy 1946 decemberében egyszerűen beteget jelent és néhány napig otthon marad, mert sok küldöttség volt előjegyezve. 5 6 1946 karácsonya előtt néhány nappal tudomására jut, hogy a Katonapolitikai Osztály olyan letartóztatásokat foganatosít, akiknek személye néhány kisgazda­párti vezetővel kapcsolatos. Nagy magához hívatja Bartha Honvédelmi minisztert és Kruchinát, helyet­tes vezetőjét és tőlük kér felvilágosítást. A megbeszélés anyagát nem ismerem, de azt tudom ennek következménye volt, miszerint Nagy Ferenc Barthával Pálffy vezérőrnagyot le akarta tartóztatni, hogy ez által megakadályozza a Donáth-Dálnoki-féle összeesküvés felgöngyölí­tését. Ezt csak Rákosi Mátyás erélyes fellépése akadályozta meg. 5 7 vizsgálatára, Nagy Ferenc kezdeményezésére a 9050/1946. ME sz. r. (MK 1946. augusztus 6.) alap­ján került sor. Ld. Szűcs, 2003. [42] 125. sz. jkv. 2. és a [44] 127. sz. jkv. [18] napirendi pontját. 5 5 A Reggel Budapesten 1922-től 1938-ig, majd 1945-től 1948-ig jelent meg. Szerkesztője Lázár Mik­lós, Szirmai Rezső, illetve Pártay Tivadar, Gáspár Ervin, Bognár József és Paál Ferenc volt. A Friss Újság 1896-1944, illetve 1947-1951 között megjelent, széles körben elterjedt napilap volt. Lányi Zsigmond (1878-1950) újságíró. 1924-1941 között a Friss Újság főszerkesztője volt. Igazság címmel két újság is megjelent: egyrészt 1945-1947 között a Független Kisgazda és Polgári Párt központi lapja Parragi György és ifj. Nagy Ferenc szerkesztésében, másrészt 1945-től 1948-ig a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt központi hetilapja, amelynek szerkesztője ugyancsak ifj. Nagy Ferenc, illetve László István és Danes József volt. Ez utóbbiból alakították ki 1949-ben a Sza­bad Föld c. lapot. 5 6 Ld. Szücs-G. VASS, 2008. [3] 152. sz. jkv. [10]. napirendi pontját és mellékletét. 5 7 A Kisgazdapárt és a polgári politikai tényezők ellen irányított ún. összeesküvési üggyel kapcsola­tos első letartóztatásokat a Honvédelmi Minisztérium kommunista irányítás alatt álló Katonapoli­tikai Osztálya — a kormány tudta nélkül, szinte titokban — eszközölte, magának Bartha Albert (1877-1960) honvédelmi miniszternek (1946. augusztus 21-től 1947. március 14-ig vezette a tárcát) sem tették lehetővé, hogy meghallgassa a letartóztatottakat. A Katonapolitikai Osztály helyettes vezetőjének, Kruchina Viktor (1905-1978) ezredesnek (aki egyébként letartóztatása elől 1947 janu­árjában külföldre menekült) sem engedtek rálátást az akcióra. Pálffy-Österreicher György (1909­1949) altábornagy, kommunista párttag. 1945. március 6-ától a Honvédelmi Minisztérium Katona­politikai Osztályát vezette, 1949-ben koholt vádak alapján halálra ítélték és kivégezték. Donáth 349

Next

/
Oldalképek
Tartalom