Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Közlemények - KOZÁRI MONIKA: Nyugdíjügyek a minisztertanács előtt Tisza Kálmán miniszterelnökségének első évében

Kozári Monika: Nyugdíjügyek a minisztertanács előtt Tisza Kálmán miniszterelnökségének első évében Egy volt esztergomi telekkönyvvezető szélhűdés folytán lett teljesen kere­setképtelen. Mindössze 3 év beszámítható szolgálata volt, nyugdíjra tehát nem lett volna jogosult. Az igazságügy-miniszter, Perczel Béla mégis előterjesztette, mert már előtte 10 évig a „telekkönyv vezetése körül működött". Évi 250 forint kegy díj engedélyezését javasolták. 2 2 Az egészségügy a belügyminiszterhez tartozott, ezért Tisza Kálmán tett ja­vaslatot arra, hogy Bódy Emma, a volt Ung megyei főorvos özvegye évi 200 forint kegydíjat kaphasson. Azzal indokolta, hogy a férje hivatásának teljesítése következtében, kolerajárvány „alkalmával halt el" (még cholerának írták). 23 Ugyanennyi kegydíjat kapott Trefort Ágoston javaslatára Izsó Miklós szobrász és mintarajztanár özvegye, tekintve vagyontalanságát és „férjének a hazai mű­vészet körül szerzett érdemeit". 2 4 Egy számtiszt özvegyének évi 150 forint kegydíjat ítéltek meg, de az ő férje mindössze négy év és kilenc hónap szolgálati idővel rendelkezett. Indokul azt hozták föl, hogy korai halálát „nagy részben hivatali buzgalma idézte elő". A három kiskorú gyermeküknek pedig „szabályszerű koruk eléréséig" évi 35-35 forint nevelési pótlékot adtak. 2 5 Minden özvegy csak „özvegysége tartamára" kaphatta a megítélt kegydíjat, ha tehát ismét férjhez ment, azt elveszítette. Néhai Ábrahám Sándor Pest megyei volt hajdúkáplár özvegye, Popovics Julianna ke­gyelemből, vagyontalansága és keresetképtelensége miatt évi 80 forint kegydíjat kapott, amelyhez a jogcímet férjének 43 évi hű szolgálata teremtette meg. 2 6 150 forint a 80-nal szemben, négy év, kilenc hónap a 43 évvel szemben. Ennyit je­lenthetett az iskolai végzettségben, beosztásban és társadalmi állásban lévő kü­lönbség. Az többször előfordult, hogy megszakítás volt a katonai és a polgári szolgá­lat között, amit „el kellett nézni" ahhoz, hogy az illető nyugdíjat kaphasson. Mint például Szőcs Pál marosújvári sóbányái hűtős esetében, aki úgy kaphatott magasabb nyugbért, hogy a katonaságnál eltöltött 19 szolgálati évét a bánya­kincstárnál töltött 33 szolgálati évéhez kegyelemből hozzászámították. 2 7 Wichta Gyula postai altiszt a katonai szolgálatára tekintettel kaphatott kegyelmi nyug­díjat, utolsó tényleges fizetésének a felét. 2 8 Az is elég gyakori volt, hogy a polgári szolgálat nem volt folytonos. így járt egy volt törvényszéki bíró is, Lubinszky Ignác, akinek hosszabb szolgálati ideje volt, amit a megszakítások miatt nem lehetett teljesen beszámítani. Özvegye évi 250 forint kegydíjat kaphatott, 2 9 míg folyamatos szolgálat esetén ebben a kategó­2 2 Uo., 1876. máj. 31. 2 3 MOL, К 27 25/MT, 1876. jún. 9. 2 4 Uo., 1876. jún. 9. 2 5 Uo., 1876. jún. 9. 2 6 MOL, К 27 41 / MT, 1876. okt. 3. 2 7 MOL, К 27 34/MT, 1876. aug. 17. 2 8 MOL, К 27 44/MT, 1876. okt. 20. 2 9 MOL, К 27 25/MT, 1876. jún. 9. 163

Next

/
Oldalképek
Tartalom