Levéltári Közlemények, 79. (2008)

Levéltári Közlemények, 79. (2008) - Irodalom - Pregled arhivskih fondova I. Zbirki Republike Hrvatske Svezak 1. Glavni Urednik: KOLANOVIC, JOSIP. Zagreb, 2006. 1300 o. (Ismerteti: VARGA SZABOLCS) 362

Irodalom iratok mennyisége, és a többszöri rendezés is elavulttá tette az 1984-ben megjelent — hasonló című — segédletet. Ma csak a tizennégy állami levéltárban 90000 folyóméternyi anyag található, és ehhez hozzá kell még számolni a számos egyéb iratőrző helyet és gyűjteményt. Ez az adat jó reményekkel kecsegtetheti a magyarországi kutatókat is, hiszen a 900 éves közös múlt rengeteg forrást hagyott maga után, ami számukra is értékes lehet. A horvát levéltári vezetés nyitási szándékát mutatja, hogy kellő számban adták ki ezt az áttekintést, és mind a zágrábi, mind az eszéki levéltár (ak) kutatótermeiben több példányban megtalálható. Ami a kinyitást követően rögtön a szemünkbe ötlik, hogy bár igényes kiadvány, de nem PR-célokra készült. Nincsenek benne hosszú méltatások, igaz, erre az amúgy vaskosra hízott terjedelem miatt nem is igazán maradt hely. Viszont kimaradt belőle bármiféle idegen nyelvű ismertető vagy syllabus, ami a horvát nyelven nem értők számára is könnyen kezelhetővé tenné a könyvet. Ennek ellenére a kötet révén — rövid tájékozódás után — valóban könnyen áttekinthetjük egy-egy közgyűjtemény anyagát. Rövid levéltár-történeti áttekintés után egyenként veszi sorra a különböző állami levéltárakat. Magyarországhoz hasonlóan Zágrábban is a kiegyezés után kezdődött meg a levéltárak megszervezése, és 1870-ben alkották meg az első levéltári törvényt. Az önálló Horvát Állami Levéltár (Hrvatski Drzavni Arhiv, HDA) csak 1923-ban született meg, a területi levéltárak megalapításának ideje pedig még későbbre esik. Kivételt képeznek a jelentős múlttal büszkélkedhető dalmát városok, elsősorban Zadar és Dubrovnik, ahol az évszázados érseki, illetve a városi levéltár adta a modern közgyűjtemény alapját. Természetesen ma a legfontosabb a Zágrábban található állami levéltár, nem véletlen, hogy a szerkesztők a könyvben is ezt vették előre (1-167.). Ezen belül az első nagyobb csoportot a közigazgatással kapcsolatos iratok teszik ki. Horvátországban is érvényes az a nálunk is ismert korszakolás, miszerint 1848-ig beszélünk feudális kori iratanyagról. Ebben találjuk az adóigazgatási és az országgyűlési iratokat, valamint a vármegyék különböző szerveinél képződött forrásokat is. Minden egyes cím a fondszámmal kezdődik, majd az iratanyag pontos megnevezése, általában latin nyelven is, majd az évkor és a terjedelem következik. Ezekből megbecsülhető, hogy milyen jellegű iratokról van szó. A jegyzékből kiderül, hogy bár komoly középkori anyaggal is büszkélkedhet a levéltár, és az 1550-es évektől robbanásszerűen megnőtt az írásbeliség — a Magyar Királyság más területeihez hasonlóan —, a magyarországinál tökéletesebb oszmán pusztítás ezen a vidéken jóval nagyobb károkat okozott, és ezért folyamatos iratképződésről sok esetben csak a 18. század elejétől beszélhetünk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a korábbi korok kutatói hiába fáradnak, ha zágrábi kutatásra adják a fejüket. A családi levéltárak a legjobb példák arra, hogy számos kitűnő kora újkori forrás vár arra, hogy a kutatók felfedezzék őket. Zágráb után ábécé sorrendben következnek a regionális levéltárak. Minden fondismertetés előtt megtalálható a levéltár pontos címe és elérhetősége, és a 363