Levéltári Közlemények, 79. (2008)

Levéltári Közlemények, 79. (2008) - Irodalom - PÓTÓ JÁNOS: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Budapest, 2003. 310 o. (Ismerteti: KOVÁCS CSABA) 356

Irodalom korszak után készült el (pl. a Martinovics Ignácnak és társainak, a BajcsyZsilinszky Endrének, vagy a Bartók Bélának állított emlékmű). A könyv következő, nagyobb egységének középpontjában az 1951-ben felállított gigantikus méretű Sztálin-szobor (az alkotás Mikus Sándor nevéhez fűződik) áll. Pótó munkája ismerteti a szobor elkészítésére kiírt pályázatot, bemutatja a két fordulóban beérkezett pályamunkákat és a győztes szoborterv kiválasztásának szempontjait. Az olvasó megismeri a szobor elkészültének majd két évig tartó huzavonáját, a szobor felállítási határozata mögött álló okokat, a nyersanyag (a bronz és kőanyag) beszerzésének történetét, a felállítás helyszínének kiválasztása körül zajlott hercehurcát (sokatmondó, hogy az ekkor zajlott tereprendezéskor bontották le a Regnum Marianum templomot), végül pedig a szerző szemlélteti, hogy a szobor milyen áron valósult meg, mekkora költségeket emésztett fel felállítása. Pótó külön figyelmet szentel a szobor talapzata oldalán húzódott dombormű bemutatására is, jelenetsorainak ismertetésére, leírására, és a domborműhöz kapcsolódó propagandisztikus értelmezésekre is. Az örökkévalóságnak készült Sztálin-szobor mindössze öt évig állt a helyén, a szobortervezet, az alkotási folyamat és a felavatás (vagyis a kezdet) megismerése után (végként) feltárul előttünk a monumentum 1956. október 23-i ledöntése és feldarabolása is. Az eddig bemutatott fejezetekről elmondható, hogy azokhoz hagyományos értelemben vett forrásokat használt a könyv írója. Azért emelem ki mindezt, mert a következő, immár zárófejezet kapcsán a szerző is megjegyzi, hogy az abban lévő téma kifejtése „az időbeli közelség miatt nem alapulhat levéltári forrásokon, ezért a sajtóviták alapján próbálja meg rekonstruálni az 1989-1990. évi rendszerváltozás és az emlékművek kapcsolatát, a Szoborpark létrejöttét." Itt a könyv írója immár más műfajt is választott mondanivalója közlési formájául, mely sokkal közelebb áll a történeti, jelenkori esszéhez. Igazolja mindezt, hogy a történeti munkák elengedhetetlen velejárói, a lábjegyzetek is elmaradtak a zárófejezet és az utószó esetében. Az utolsó fejezet, mint az már kiderült, a Szoborpark létrejöttét mutatja be, közli a park térképét, bemutatja annak fekvését, felépítését, valamint megtudhatóak az ott található szobrok, emlékművek jellemzői, felállításuk egykori helye és alkotójuk neve is. A szerző könyvének utószavában ismét földrajzilag távoli esetet mutat be (egy profi iráni szobordöntögetővel készült interjút közöl, melyből a szobordöntögetés motivációjára, céljára és jelentéstartalmára derül fény), majd röviden összefoglalja a 19. század második felétől induló és az 1989-1990-ig tartó emlékmű-állítási és -rombolási gyakorlatot. Potó János zárásként az 1896-ban építeni kezdett Millenniumi emlékmű tartalmi és jelentésbeli változásait mutatja be (a szoborcsoport jelenlegi formáját több, már elkészült és fel is állított alkotás cseréje után csak 1958-ban nyerte el). A Millenniumi emlékmű történetéhez kapcsolódóan megjegyzem, hogy tartalmi szempontból nem tartom indokoltnak annak utószóban való bemutatását, hiszen egy újabb esettanulmányról van szó, amelynek helye, véleményem szerint, inkább a könyv törzsszövegében lenne. 360