Levéltári Közlemények, 79. (2008)
Levéltári Közlemények, 79. (2008) - Irodalom - HEGYI KLÁRA: A török hódoltság várai és várkatonasága. Budapest, 2007. 1632 o.(Ismerteti: Sz. SIMON ÉVA) 319
Irodalom a vilájetszékhelyek védelmét, melyet különösen Buda és Temesvár körül szintén többrétegű vár gyűrű kialakításával oldottak meg, és a folyók és felvonulási útvonalak biztosítását, melyre a kicsi, új építésű palánkvárak tömege szolgált. Az elemzések során felhívja a figyelmet a hódoltság keleti (temesvári vilajet) és nyugati (budai vilajet) határa között a 16. században fennálló jellegzetes különbségekre, majd pedig a tizenöt éves háború következtében a korábbi határvédelem összeomlása után kialakuló új tendenciákra. Ebben a fejezetben kapott helyet egy eddig még alig feltárt téma, a folyami flottillák és a kapudánok kérdése. Hegyi Klára a kapudáni poszt hódoltsági hierarchiájában négy fokozatot különböztetett meg. Elsőként a nagyobb folyók hajóhadainak parancsnokait, a folyami kapudánokat vizsgálta. Személy szerint csak keveset ismerhetünk meg közülük, szolgálati helyeik azonban változatosak voltak. Működött folyami kapudán a Dunán, a Tiszán, a Dráván, a Murán és a Balatonon is. Második helyen a vilájetszékhelyekre kinevezett kapudánok következnek. Ők az adott tartományban voltak illetékesek és a folyók védelmét hangolták össze. A harmadik lépcsőfokra a hajókon szolgálatot teljesítő azabok szintén kapudánnak nevezett legmagasabb rangú tisztjei kerültek. Feladatuk valószínűleg egy-egy folyószakasz őrizete volt. Végül a 17. század második felében már — a cím erőteljes devalválódásával — a hajókon szolgáló közkatonák esetében is találkozott ezzel az elnevezéssel a szerző. Hegyi Klára az első kötet harmadik fejezetében — a témára vonatkozó bőséges szakirodalom ellenére — újra összefoglalja a várkatonaság csapatnemeiről szerzett ismereteket. Ezzel nem csupán az adattár biztonságosabb használatát kívánja garantálni, hanem célja a köztudatban „minden rendrakó igyekezettel szemben makacsul" megragadt félreértések végleges eloszlatása is. Ennek érdekében határozottan elkülöníti a tartományok által fizetett helyi erőket (müsztahfízok, topcsik, fáriszok, gönüllük, azabok, martalócok) és a hódoltsági várakban is hosszabb-rövidebb ideig szolgáló portai alakulatokat (janicsárok, szpáhik, szilahtárok, gurebák, ulufedzsik, topcsik, dzsebedzsik, arabadzsik, csausok). A javadalombirtokos szpáhikról, akik ugyan többnyire a várakban laktak, de nem képezték a várvédő katonaság részét, természetesen itt nem szól. Mindegyik csapatnem esetében meghatározza annak szolgálati helyét, feladatát, harcértékét, egységeiket és elöljáróikat, etnikai és vallási összetételüket. A csapatnemek közül az eddigi kutatások számára a legtöbb problémát a legnagyobb harcértékű helyi gyalogos erő, a müsztahfiz (másnéven mer d-i kale vagy hiszár eri) elnevezésű várvédő egység megítélése okozta. Még nagytekintélyű szerzők esetében is gyakran volt tapasztalható ennek a katonaelemnek a Portáról a tartományokba kihelyezett janicsárokkal való összemosása, miközben a müsztahfízok forrásokban szinonimaként használt névváltozatait sokszor önálló csapatnemként kezelték. Hegyi Klára példákkal igazolva, határozottan megkülönbözteti egymástól a portai janicsárokat és a müsztahfízok alakulatát. Ugyanígy különbséget tesz a szakirodalomban szintén több esetben egynek vélt portai és a helyi tüzérek (topcsi) között. 322
