Levéltári Közlemények, 79. (2008)

Levéltári Közlemények, 79. (2008) - BERKES JÓZSEF-GARADNAI ZOLTÁN-VISZKET ZOLTÁN: A „mormon" mikrofilmezés története a Magyar Országos Levéltár filmtárában, 1956-1963 5

Berkes József-Garadnai Zoltán-Viszket Zoltán Az egyházi anyakönyvek mint közokiratok Ahogy a 17. század másik felétől az egyházi anyakönyvezés teljes teret nyert az országban, az anyakönyvek is egyre jobban az állam érdeklődési körébe kerültek. Az emberek mindennapi ügyes-bajos dolgaiban (házasság, pereskedések, örökségek és végrendeletek, gyámügyek, ingatlanszerzés stb.) nélkülözhetetlenné váltak a matrikulák, azaz a belőlük készült kivonatok. Az anyakönyvek az egyházi ügyekben a kezdetektől fogva közokiratnak (documenta publica) számítottak, de dacára a hiányosságoknak és pontatlanságoknak, még mindig a lakosságról készült legmegbízhatóbb és egyben legteljesebb nyilvántartásnak számítottak. A közhitelességüket az állam is hamar elfogadta, és az anyakönyvek a legegyszerűbb és leggyakoribb bizonyító eszközzé váltak a polgári intézmények előtt is. A közhitelesség elismerése egyrészt a szokás útján, másrészt a törvények által nyert teret. II. József 1781. május l-jén kelt nyílt parancsával bevezetett polgári perrendben tulajdonított közhitelességet az anyakönyveknek.

14 Ahogy nőtt az anyakönyvek mint közhitelű iratok elfogadottsága az állami intézményeknél, úgy fokozta az állam azok szabályozását törvényekkel és rendeletekkel, immár saját céljainak megfelelően. Mivelhogy az állam csak háromféle (keresztelési, házassági és halotti) anyakönyvre tartott igényt, csakis ezek vezetését szabályozta.

15 II. József 1784. február 20-án kibocsátott pátensével teljes mértékben és egységesen szabályozta az anyakönyvek pontos vezetését, tételesen megadva a különféle anyakönyvek kötelező rovatait is. Mivel a katolikus vallás volt az uralkodó az országban, természetesen a közhitelesség eleinte csak e vallás anyakönyveire vonatokozott. Az államnak azonban érdeke volt, hogy más vallásfelekezetű anyakönyvek is közhitelességgel bírjanak. Ezért 1782. február 22-én II. József elrendelte, hogy csak a katolikus lelkészek vezessék az anyakönyveket, a többi felekezeti anyakönyv felett pedig felügyeleti jogot gyakorolhassanak. Ezt oly módon végezhették, hogy a protestáns lelkészek mintegy láttamozásra és jóváhagyásra kötelesek voltak havonta elküldeni a katolikus lelkipásztornak az előző havi keresztelési, házassági és halotti jegyzékeket. Természetesen a stóla is a katolikus papságot illette. Mivel Magyarországon 1785ben eltörölték a keresztelési papi javadalmazást, így II. József 1785-ben megadta a protestáns egyházaknak az önálló anyakönyvezés jogát. A zsidók anyakönyvezését szintén ellenőrizte a katolikus egyház. Ausztria területén a zsidóknál kettős anyakönyvezés létezett. Az egyiket vezette a zsidó anyakönyvezető, a másikat pedig a katolikus lelkész a neki beszolgáltatott születési bejelentési cédula, a hatósági házassági engedély, valamint a halottkém által kiadott bizonylat alapján. Magyarország területén ez a rendelet nem volt érvényben, mivel nálunk viszonylag későn, az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc leverése után vezették be a zsidókra nézve kötelező anyakönyvezést. 14 ASCHENBRIER, 1890. 33. 15 Uo. 33. 10