Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Strassenreiter Erzsébet: Kéthly Anna harca a „magyarügyért” (1956. november 4.–1957. szeptember) / 151–212. o.

Strassenreiter Erzsébet: Kéthly Anna harca a „magyarügyért" építeni a régi emigrációs elgondolást, fel kell számolni a Bizottmányt és támogatni kell az újat. Ezzel szemben ők kompromisszumot kívánnak, a kettő összeboronálását, s addig is a kiéheztetés politikáját folytatják. Főleg a polgári részleget puhítják."

105 Kéthly Anna, egyetértve Szélig Imrével, szintén ebben látta a konfliktusok lényegét. Se MFT, se MNB — egy új szervezet 1957 közepére egyértelművé vált, hogy a régi és az új szervezet egyesítése nem megy. Ezért mindkettőt elvetették és ettől kezdve valójában egy új szervezet felállítására törekedtek. Ennek lényege az volt, hogy ne a pártok szerinti elvet kövessék, hanem azt, hogy anno hazájában ki milyen közjogi funkciót töltött be. Igyekeztek felkutatni az összes parlamenti képviselőt, akik az 1945. és az 1947. évi parlamentben tagok voltak. A cél az '56-osok befolyásának csökkentése, szerepük háttérbe szorítása volt. Érthetően, hiszen ők nemcsak a forradalmat, hanem annak fő célkitűzését: a demokratikus szocializmust is társadalmi-politikai programjukként hirdették és ragaszkodtak ahhoz, hogy az 1947-ig végrehajtott társadalmi változásokat tekintsék korszakhatárnak. A nyári hónapokban Kiss New Yorkból kiterjedt szervezőmunkát indított el, hogy felállítsák a most már az amerikaiaknak is tetsző „általános, egységes nemzeti képviseletet". Ez több fázison ment keresztül, amelyből végül is egyértelműen az MNB került ki győztesen. Az egyesítés „elvi" alapja tehát a képviselői-parlamenti státusz lett. Az új koncepció alapján az 1945. és az 1947. évi parlament emigráns tagjait egy parlamentbe kívánták tömöríteni. Májusra megszülettek a tervek, de az ütőképes, szervezett, pártszerű politikai építmény helyett laza, klubszerű tömörülést képzeltek el, amelyben elég volt a tagsághoz csupán egyetlen kapocs, a parlamenti tagság, a politikai cél pedig a „magyar nép felszabadítása" lett, szemben az '56os szervezetek jelszavaival. Az új koncepció elvetette a belpolitikai szempontokat is. Realista politikusként Kiss úgy látta, hogy „minden emigráció baja, hogy légüres térben mozog, nincs meg a népkontrollja, ami a vezetőket állandóan kényszeríti cselekedeteiknél, lépéseiknél a nép álláspontjának figyelembevételére. Még fokozottabb kritériuma az emigrációnak az értelem és erkölcs kérdése. Bármelyik hiányzik, az emigrációt fenyegeti legnagyobb baja: a szétoldódás, amit valaki úgy fejezett ki, hogy az emigrációban mindenki lezüllik saját nívójára."

106 Az új szervezeti formációból igyekeztek kizárni a pártpolitikát, az ellentétek legmarkánsabb forrását, vagyis az 1944 előtti múlthoz való viszony kérdését. Azt is nagy bajnak tartotta, hogy „mindenki a saját elképzelését és akaratát kívánja rákényszeríteni a 105 Szélig Imre levele Asztalos Sándorhoz. 1947. május 3. 106 Uo. 199