Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Strassenreiter Erzsébet: Kéthly Anna harca a „magyarügyért” (1956. november 4.–1957. szeptember) / 151–212. o.

Közlemények adott interjújában is. A Szovjetunió ENSZ-ben elhangzott megállapítása, miszerint „az októberi magyar felkelésben fasiszta és külső elemek állítólag részt vettek, teljesen igaztalan és tiszta képmutatás. A függetlenségért és szabadságért folyó harcban, állította, gyakorlatilag az egész magyar nép részt vett".

77 Kéthly feltehetően nem felejtette el saját korábbi, 1956. november 1-jei és későbbi nyilatkozatait, amelyekben a helyzet bonyolultságára hívta fel az MSZDP és a közvélemény figyelmét, vagyis arra, hogy nem mindenki azt akarja Magyarországon, amit pártja és a szociáldemokraták. O volt az, aki nyomatékosan emlékeztette a magyar népet az 1919. évi véres ellenforradalmi fordulatra. Óva intette ettől az országot, megemlítette annak a lehetőségét, hogy ez megismétlődhet, mert most is ott leselkednek a háttérben azok az erők, amelyek csak a pillanatot várják, hogy hatalomra kerülhessenek, és 1944 elé forgathassák vissza a történelem kerekét.

78 Ekkor pedig a politikai bosszút senki sem állíthatja meg, megismétlődik a fehérterror, és — mint Bécsben a Szí Irodájának 1956. november 1-jei ülésén jósolta — 200 000 kommunista kivégzését nem lehet megakadályozni. Azt is tapasztalta, hogy a jobboldali magyar emigráció, amely számbelileg többszörösen meghaladta pártja tagságát, hazatérve nem azt a politikát követné, amit ő tartana fontosnak. Tisztában volt tehát azzal, hogy beszéde nem a teljes valóságot, igazságot tükrözi. Ugyanakkor missziója érdekében nem fogadhatta el a Kádár-kormány más oldalról egyoldalú véleményét. A magyarországi események ellentmondásosságát ekkor ő sem tudta feloldani, de nem is akarta. 1956. november 4-e nála is döntő fordulatot váltott ki. Mindent egy célnak rendelt alá: elérni a visszatérést az 1956. november 3-i helyzethez. Érthetően ennek alárendelten nem lehetett tekintettel másra, még a saját korábbi véleményére sem. Az új helyzet háttérbe szorította az ellenforradalmi fordulattal szembeni jogos félelmeit, amelyek november l-jén gondolatait, történelmi tapasztalatait, nézeteit uralták. A fő ellenséggé ettől kezdve kizárólag a kommunista Kádár és vele az egypártrendszer visszatérése lett, amely ellen élete végéig harcolt. A legfontosabb vezetők meghallgatása után az ÖB hozzálátott a „mezei" tanúk „vallatásához". A következő héten jelent meg Kiss Sándor, Horváth János, Szent-Adorjáni Gyula, és a harcolók közül is többet berendeltek. A Bizottság, hogy rövid idő alatt elkészüljön jelentése, messzemenően támaszkodott a magyar emigránsok közreműködésére. A hivatalos elvárások teljesítése elsősorban attól függött, hogy a tanúk milyen beállítottságúak, ezért kiválasztásukra az illetékesek igen nagy gondot fordítottak. Vigyáztak arra, nehogy a meghallgatásra kijelöltek közé a kommunista, a szocialista, a népi demokratikus rendszerrel szimpatizáló, a fegyveres felkeléssel egyet nem értő emberek kerüljenek. Másfelől arra is vigyázniuk kellett, hogy a tanúk közé ne kerüljenek régi konzervatív vagy szélsőjobboldali emigránsok, akik vallomásukkal az események „ellenforradalmi törekvéseit, jellegét" igazolhatták volna. 77 Uo. 78 Szociáldemokraták vagyunk! (Vezércikk). Népszava, (1956) november 1. 186