Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Strassenreiter Erzsébet: Kéthly Anna harca a „magyarügyért” (1956. november 4.–1957. szeptember) / 151–212. o.

Közlemények gátasának megszerzéséért „szinte emberfeletti feladatra vállalkoztak és munkába" kezdtek, hogy az ENSZ-delegátusok tartózkodását leküzdjék. Ki kellett törniük az elszigeteltségből és az ismeretlenségből is. Kampányukban elsősorban elvbarátaikra számíthattak, ezért a reflektorfénybe a szocialistaszociáldemokrata delegátusok kerültek, akiket igyekeztek meggyőzni a maguk igazáról, és segítségüket kérni a „felvilágosító" propagandamunkához. Kéthly agitációs körútjának csak akkor mutatkozott eredménye, amikor „az amerikai elvtársak összehívták az ENSZ-nél funkcionáló összes szocialista delegátust egy baráti vacsorára", amelyen több aktív külügyminiszter és fődelegátus mellett az ázsiai országok delegációi is megjelentek. A Kéthly által felvázolt helyzetkép és az ezt követő vita „pozitív irányban befolyásolta az eseményeket". Kéthly és Szélig ugyanakkor az ún. el nem kötelezett nemzetek küldötteit is igyekeztek mozgósítani. A gyarmati sorból nemrég felszabadult nemzetek elsősorban azonban a még gyarmati sorban élő más népek fölszabadításáért szálltak síkra. Az el nem kötelezettek nem ugyanúgy ítélték meg a különböző gyarmati problémákat, agressziókat, mint Kéthlyék, akik számára viszont világos volt az, hogy ezek a többségben lévő államok döntik el a szavazást. Ezért tovább folytatták a Nyugat és a Kelet közötti, a blokkokhoz nem tartozó semleges népek megnyerését. Ez nem bizonyult könnyen elérhető célnak. Az MSZDP in exil már 1956. október 28-án India londoni fődelegátusának közvetítésével Nehru indiai miniszterelnökhöz fordult, hogy „álljon az orosz gyarmatosítás ellen küzdő magyar nép oldalára". Kéthlyt londoni látogatása alkalmából fogadta Pandit Nehru asszony, India londoni főmegbízottja, „aki teljes megértéséről és támogatásáról biztosította őt."

33 Ez azonban még nem jelentette azt, hogy India delegációja az ENSZ ülésein nyíltan állást foglalt volna az orosz fellépéssel szemben. Kéthly és Szélig elhatározták, hogy felkeresik Krishna Mennont, az indiaiak ENSZ-nél tevékenykedő különleges jogkörű képviselőjét, hogy megértessék vele a magyarkérdés elvi jelentőségét és támogatását kérjék. Ismét az amerikai elvtársak segítettek, amikor elérték, hogy meghívót kapjanak Roosevelt volt elnök özvegyéhez, aki „egy barátságos légkörben lefolyt reggeli mellett, [...] nemcsak a maga támogatását biztosította a magyarügy mellett, hanem közrehatott, hogy a vele jó politikai kapcsolatban lévő Krishna Mennonnal Kéthly elvtársnő személyesen is tudjon kapcsolatot felvenni."

34 A megbeszélés félsikerrel járt: „nem hozta meg ugyan azt, amit kértünk és vártunk, hogy India álljon teljesen a magyarkérdés mellé, de [...] a személyes tanácskozás meggyőzte őt arról, hogy Magyarországon nem ellenforradalom volt, és hogy mi nem vagyunk ellenforradalmárok." — értékelte Szélig. Az indiai delegáció nem foglalt állást a magyarkérdéssel szemben, és ez segítette a na33 Uo. 34 Beszámoló a P. V. [Pártvezetőség] és az E. B. [Ellenőrző Bizottság] tagjainak, tájékoztató a Pártmegbízottaknak. 168