Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IRODALOM - Honvári János: A snagovi foglyok. Nagy Imre és társai Romániában. Iratok. Összeáll., a jegyzeteket és a bevezető tanulmányt írta Baráth Magdolna, Sipos Levente. Budapest, 2006 / 202–210. o.

Irodalom A ki- és lehallgatók, elbeszélgetők tisztában voltak azzal, hogy a csoport nem teljesen egységes, tagjai számos, évekkel korábbról datálódó konfliktust cipelnek magukkal. Abban bíztak, hogy ebben a nehéz helyzetben ezek a régi sérelmek felhasználhatóak lesznek a csoportegység megbontására. Vas Zoltánnak pl. 1948 szeptemberében komoly afférja támadt Nagy Imrével a Parlament helyiségeinek kihasználásával kapcsolatban. Ez a vita Vas kérésére a Politikai Bizottság elé került. A testület az országgyűlés elnökét megrovásban részesítette amiatt, hogy az ügyben nem a PB-hez, hanem az akkori miniszterelnökhöz, Dinnyés Lajoshoz fordult.

5 De ha eltekintünk a magukat a Nagy Imre-vonaltól azonnal elhatárolódóktól, a többiek sem álltak mindig azonos platformon. Nagy nehezen tudta megbocsátani Donáth Ferencnek, hogy az MDP PB 1949. szeptember 1-jei ülésén, majd az azt követő KV ülésen ő volt az előadója annak a napirendnek, amelynek alapján „jobboldali opportunista elhajlás" miatt élesen elítélték Nagy Imre agrárpolitikai nézeteit és visszahívták a PB-ből.

6 Donáth és Losonczy viszont élesen opponálta a pártvezetőség (ezzel együtt Nagy Imre) október 23-át követő néhány napban elfoglalt álláspontját, és ahogy az jól ismert, tiltakozásképpen lemondtak a távollétükben megkapott összes párttisztségről.

7 Walter Román, aki Goldberger Miklós mellett a legszorgalmasabban látogatta a snagovi magyarokat, és akit Nagy Imre még a moszkvai emigrációból ismert személyesen, nem kertelt. Világosan közölte, hogy ha az „elvtársak a magyarországi szocializmus jelenlegi állapotáról nem megfelelő álláspontra helyezkednek (értsd: nem ismerik el, nem támogatják a Kádár-kormányt — H. J.), akkor halasztódnak a dolgok (ti. a hazautazás — H. J.). „Amennyiben viszont pozitívan ítélik meg a helyzetet, nem lesz semmi ok arra, hogy benneteket hosszasan itt tartsanak." (142.) Hiába ígértek azonban engedékenység esetére nagyobb mozgásszabadságot és gyorsabb hazajutást, erőfeszítéseik teljes kudarcba fulladtak, ugyanis az MSZMP-vel és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt kormánnyal kapcsolatos hűségnyilatkozatra csak azokat tudták rávenni, akik tulajdonképpen sohasem tartoztak a csoporthoz, így Szántó Zoltánt és Vas Zoltánt. Amikor Rajk Júliának felcsillantották a reményt, hogy esetleg gyerekével együtt hazamehet, kijelentette: „olyan feltételek mellett, hogy elismerje Kádárt és a hazugságait, nem mehet haza, mert sohasem fog fejet hajtani Kádár árulása előtt, Münnich árulása előtt..." (137.) Hasonlóképpen nyilatkozott Újhelyi Szilárd is. (168.) Szántó megérkezésük után néhány nappal elhatárolta magát a Nagy Imrecsoporttól, mondván, hogy abban „antimarxista és szocialistaellenes" személyek is találhatók, az SZKP KB Elnökségéhez, illetve személyesen Kádár Jánoshoz intézett 1957. márciusi leveleiben pedig élesen elítélte Nagy Imre „káros és áruló" politikáját, támogatta a november 4-i fordulatot, sőt hajlandó volt Nagy Imrére nézve kompromittáló adatokat szolgáltatni (263., 280-284.). Vas Zoltán ros MOL-M KS 276. f. 53. cs. 9. ő. e. 6 MOL-M KS 276. f. 53. cs. 35. ő. e. 7 Október 24-én távollétükben mindkettőjüket kooptálták az MDP KV-ba, Donáth a KV titkára, Losonczy a PB póttagja lett. 204