Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IRODALOM - Szakály Sándor: Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban. Dokumentumok (1941–1953). Főszerk. Varga Éva Mária. Moszkva-Budapest, 2006 / 197–202. o.

Irodalom lönböző kimutatások szerint 1945. július 18-án 425 319, 1945. november 10-én 234 445, 1946. augusztus l-jén 231 890 magyar hadifogoly volt szovjet táborokban. Sokkal megdöbbentőbb viszont egy korábbi adat. 1943. február 2-án 31 299 magyar hadifogoly volt szovjet hadifogságban, míg 1943 végén már csak 3258. A különbséget az elhalálozottak száma teszi ki! Döbbenetes arányszám, közel 90%-os veszteség! Ezek az adatok arra utalnak, hogy a szovjet hadifogságba kerültek — főleg 1944 előtt — szinte biztosak lehettek a tábor előtti vagy táborbeli pusztulásban. A szovjet haderő, de még inkább a belügyi szervek — előbb Belügyi Népbiztosság, majd Belügyminisztérium — nem voltak felkészülve a hadifoglyok befogadására, ellátására. A szovjet-finn és szovjet-lengyel háború még nem eredményezett ilyen tömeges hadifogoly-állományt, és mint tudjuk a lengyel hadifoglyok egy részét le is gyilkolták. A jelen kötet már említett érdeme, hogy eredeti szovjet dokumentumok segítségével teljes képet ad a magyar hadifoglyok fogságbeli életéről. A szerkesztők a dokumentumokat tematikus csoportosításban közreadva az általános kérdések megismerésétől eljuttatják az olvasót, a kutatót a hadifogságból történő hazatérés pillanatáig. A hazatérés azonban nem mindenkinek adatott meg. Különböző becslések 150-250 ezerre teszik a Szovjetunióban elhalt magyar hadifoglyok számát — miközben a Magyarország számára eddig átadott egykori szovjet dokumentumok mintegy 60 ezer főnyi hadifogoly-veszteségről szólnak —, amelyben szerepelnek az elhurcolt polgári személyek adatai is. A dokumentumkötet alapos és jól használható bevezető tanulmányát készítő Varga Éva Mária és Vlagyimir Ivanovics Korotajev a Szovjetunióba került magyar hadifoglyok és foglyok (internáltak) számát 541 530 főben határozza meg, míg az elhunytakét a már jelzett 60 ezer főben. Ezen utóbbi szám — úgy vélem — idővel még növekedni fog. Aki készített már forráskiadványt, az jól tudja, hogy a legnehezebb „műfajok" egyike. Jegyzetek százait kell megírni, adatok sokaságát ellenőrizni, korrigálni, és folytatni lehetne a sort még sokáig. Még nehezebb a helyzet, ha idegen nyelvű dokumentumokat kell lefordítani, egykoron felületesen felvett adatokat pontosítani, „kitalálni". Nem voltak már ezért sem irigylésre méltó helyzetben a kötetben dolgozó levéltárosok, történészek. Azt kell mondani, hogy a nehézségek ellenére is alapos munkát végeztek, de nem tökéleteset. Utóbbira, való igaz, hogy csak törekedni lehet — és ezt kollegáink megtették. Ugyanakkor eme kötet kapcsán is el kell mondani, le kell írni, hogy az adott szakkifejezések nem minden esetben megfelelőek, gondolok itt pl. a haderő helyett a hadsereg, a gyaloghadosztály helyett a gyalogos hadosztály használatára, a néha publicisztikai igényű „hitleristák" kifejezés, illetve a nem idézetekben használt „elvtárs" megszólítás használatára. Néhány esetben példa van a nem hivatalos elnevezések alkalmazására pl. ha Magyar Kommunista Pártot írunk, akkor Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt helyett nem írhatunk Független Kisgazda Pártot. Minden személy esetében meg kell adni az eredeti (születési) nevet, mert ha valakinél megadjuk, akkor nem érthető, hogy 200