Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IRODALOM - Szakály Sándor: Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban. Dokumentumok (1941–1953). Főszerk. Varga Éva Mária. Moszkva-Budapest, 2006 / 197–202. o.

Irodalom dátumokat illene megjelölni a jeles érdemjegyért, vagy a „nyert" szóért. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy a feltétellel, avagy feltétel nélkül magukat legyőzöttnek elismerő hatalmak katonái még esetleg mennyi ideig voltak kénytelenek otthonuktól távol lenni, akkor bizony mondhatjuk, hogy a fegyverletétel még csak az első — egyébként talán a legfontosabb — lépés a háború lezárásához. Hogy miért? Mert azt követően kezdődnek el a béketárgyalások, döntik el a győztesek, hogy mi lesz a legyőzöttek sorsa és akkor rendezik/rendezhetik a hadifogságba kerültek jövőjét is. Ha a második világháború történetének ezen elemeit nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy Magyarország helyzete sajátosan alakult. Az 1944. október 15-16-ai sikertelen kiugrási kísérletet követően rövidesen „kettévált" az ország. A nyilashungarista hatalom tovább folytatta a harcot a hitleri Harmadik Birodalom oldalán, míg a szovjet haderő által elfoglalt magyar területeken „összetoborzott" Ideiglenes Nemzetgyűlés által Debrecenben 1944. december 22-én életre hívott Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. január 20-án aláírta a szövetséges nagyhatalmakkal a fegyverszüneti megállapodást és abban vállalta a Németország elleni harcot, mi több: nyolc, nehézfegyverzettel ellátott hadosztály felállítását és majdani harcba vetését is. A kérdés természetesen az volt, kikből áll majd fel ez a katonai erő, hiszen az mintegy 100 ezer hadra fogható férfit jelentett, miközben az ország férfilakosságának jelentős része még a magyar királyi honvédség tagjaként épp a szovjet Vörös Hadsereg ellen harcolt. Majd a hadifoglyokból, gondolták a debreceni kormány politikusai, illetve a katonai vezetők, akik Debrecenben az Arany Bika Szálloda néhány szobájában mint Honvédelmi Minisztérium működtek. Való igaz, magyar hadifoglyok nagy számban voltak a szovjet Vörös Hadsereg hadifogolytáboraiban. Elfogottak, átálltak és magukat önként megadók egyaránt. Belőlük, illetve az önként jelentkezőkből azonban csak két hadosztály állt fel 1945 áprilisában-májusában. A hadifoglyok többsége azonban hadifogságban maradt. De hányan voltak ők? Milyen volt a sorsuk, és meddig ehettek a hadifoglyok nem túl nagy és többnyire ízetlen, ragacsos, fekete kenyerét? Ezekre a kérdésekre is választ kaphat az az olvasó, aki kezébe veszi a Magyar-Orosz Levéltári Együttműködési Bizottság közös kiadványát, a Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban címet viselő dokumentumkötetet. Úgy vélem, hogy a 2006-ban megjelent magyar nyelvű kötet — oroszul 2005-ben már közreadták — a magyar és orosz levéltárosok, történészek példamutató együttműködésének az eredménye, és rendkívül fontos forrása a második világháború évei alatt a Szovjetunióba került magyar hadifoglyok történetének. A Varga Éva Mária főszerkesztésével készült kötetnek tucatnyi magyar és orosz munkatársa, fordítója, közreműködője volt. Olyan területet igyekeztek bemutatni a döntően orosz levéltári források segítségével, amely a magyar történészek, levéltárosok kutatásaiban — alapvetően a források elérhetetlensége okán — „elhanyagolt" területnek volt tekinthető. Természetesen más okai is voltak a téma feldolgozatlanságának. Az ún. „rendszerváltoztatásig" a második világhá198