Levéltári Közlemények, 78. (2007)

Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1. - IRODALOM - Bertényi Iván: Georg Scheibelreiter: Heraldik. Wien-München, 2006 / 177–181. o.

GEORG SCHEIBELREITER HERALDIK Wien-München, R. Oldenbourg Verlag, 2006.224 o. Az 1970-es évek második felében három nagy alapvető heraldikai kézikönyv is napvilágot látott. A Nemzetközi Heraldikai Akadémia svájci elnöke átdolgozta és kiegészítette a skót származású neves amerikai heraldikus, Donald Lindsay Galbreath (1884-1949) kutatásait: GALBREATH, D. L.-JEQUIER, LÉON: Manuel du Mason (Lausanne, 1972), ami a következő évben Lehrbuch der Heraldik címen Münchenben németül is megjelent. Vele egy időben a német címer kutatás „nagy öregje", Ottfried Neubecker (1908-1992) Heraldik. Wappen — ihr Ursprung, Sinn und Wert (Frankfurt a Main, 1977) címen állított össze terjedelmes, bőségesen illusztrált szintézist, végül a heraldikába nem sokkal korábban „berobbanó", a párizsi École nationale des Chartes tudományos fegyelmét elsajátító Michel Pastoureau (sz.: 1947) is kiadta heraldikai kézikönyvét: Traité d'héraldique (Paris, 1977, második bővített kiadása: 1993). E három magas színvonalú, egyetemes (európai, illetve azon is túltekintő) alapmunka évtizedekre meghatározta a címertani kutatások főbb kereteit — talán még BASCAPÉ, GlACOMO C- DEL PlAZZO, MARCELLO: Insegne e simboli. Araldica pubblica e privata, medievale e moderna (Roma, 1983) c. munkája közelíthette meg az említett három könyv nemzetközi népszerűségét. Ezt követően jónéhány színvonalas összefoglaló napvilágot látott ugyan, ezek azonban (ha törekedtek is hazájuk címereinek a nemzetközi fejlődésbe való beillesztésére), fő célkitűzésüknek egy-egy ország heraldikájának a bemutatását, elemzését tekintették. Most csaknem három évtized után Georg Scheibelreiter bécsi professzor, az Institut für Österreichische Geschichtsforschung munkatársa vállalkozott arra, hogy ismét az egész európai címerfejlődést szem előtt tartó (a német nyelvterület határait átlépő) feldolgozást adjon a címertan iránt érdeklődők kezébe. Érdekes, hogy előszavában a szerző azt hangsúlyozza (7.), sem kézikönyvet, sem munkaeszközt nem kíván írni, ezek helyett egyfajta problémaorientált, lekerekített bevezetést vetett papírra. Emellett józan óvatossággal elmarasztalja a — kellő megalapozottság nélkül — mindenáron újat keresőket; megállapodott ismereteket közlő, a középutat követő szakmunkát tesz le az asztalra. Ugyanakkor azonban — hatalmas nemzetközi forrásismeretének és szakirodalmi olvasottságának köszönhetően — Scheibelreiter könyve mégis alapvető kézikönyvnek tekinthető, hiszen röviden bemutatja mindazokat a maradandó értékűnek bizonyult fontos ismereteket, amelyek után az olvasó a nagy kézikönyvekben szokott kutatni. Egyetemi tanárként gondol a heraldikával ismerkedő egyetemi hallgatók táborára is. Óv a dilettantizmustól, a hobbikutatók felszínességétől, rámutat a történelmi ismeretek, a címerkutatáshoz szükséges segédtudományok, a társadalom-, a jog-, a szimbólumtörténet, a művelődés- és a mentalitástörténet fontosságára (11.) Levéltári Közlemények, 78. (2007) 1:177-210.