Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.

Varga János: A királyi serviens servus szót egy sor helyen tartalmazó harmadik — vagyis első — dekrétumában jelenik meg, ám itt is csupán paragrafus-cím formájában: De his, qui aliorum servientes detinent.

5i Nem tudható, hogy e tárgymegjelölés a szöveg eredetijében is szerepel-e, vagy annak kódexbe másolója alkotta-e meg — utalni akarva a tartalomra — a dekrétum artikulusokra osztásával ezt a nevet. Az viszont tény, hogy maga a konkrét szöveg egyértelműen a liberekkel szembeállított servusokról szól, és semmiféle királyi serviens létezésére se lehet következetni belőle. Ugyanez mondható el az első esztergomi zsinat Kálmán korában fogalmazott szövegének azon passzusáról, amely annak büntetését határozza meg, aki másnak oly szolgáját vagy szolgálóját (servum vei servientem), aki urától — annak beleegyezése nélkül — nem idegenedhet el, (szabadságát bizonyító) írással lát el, vagy ura tudta és beleegyezése nélkül fogad klerikussá.

55 A serviens alatt itt is rabszolgát, de legjobb esetben is magát más szolgálatára meghatározott ideig lekötő személyt kell érteni.

56 Királyi serviensvől pedig végképp nincs még szó. Nyilvánvalóan nem királyi, hanem közönséges serviens, azaz szolgáló Fulcerius veszprémi prépostnak az a Lilata nevű, egyébként a zalai vár castrensisei (de civibus) származó serviense is, akinek III. István 1170 táján megengedte, hogy a veszprémi egyházat — a neki adott prédiumon — szabadon szolgálja (Hbere serviat), és megtiltotta, hogy a vár ispánja vagy (illetékes) századosa várnépi szolgálatra (ad civile servicium) állítsa őt vissza.

57 E megállapítás érvényes például az Abanembeli Demeter fia: Sándornak Bélától 1246-ban kapott, Adrián és Csatár nevű birtokaiban lakó servienseire (servientes in ipsis residentes) is, akikről a király úgy intézkedett, hogy bárki is indít ellenük keresetet, csak gazdájuk ítélkezhet felettük.

58 Egy bizonyíthatóan valamikor a 12. században született, a bátai monostor javára szolgáló adománylevél, amelynek készítői-készíttetői a dokumentum ki53 A másodikban formailag ugyan hét esetben tűnik fel a servus szó, ezek egyike azonban vitathatóan csak elírás következménye. E dekrétum XVI. pontja úgy intézkedik, hogy ha quis servorum kerül vár (cívitas) vagy királyi lak (curtis) élére, akkor annak tanúskodását az ispánokéval (comites) kell azonos értékűnek tekinteni. ZÁVODSZKY, 1904. 155. A szöveg eredetijében — erre a következtetésre jutott a dekrétum kiadója is — feltehetően seniorum állt, és ez torzult kódexbe másolójának tollán servorwnmá. Vagyis nem szolgáról, hanem a szabadok adott közösségét (nemzetség, família) irányító, korban és rangban első személyről — a seniorról van szó. 54 ZÁVODSZKY, 1904.173-174. (II). 55 ZÁVODSZKY, 1904. 215. (LXIX). 56 A magánsery/ensség gyakorlata és intézménye már Szent László idején is kétségtelenül létezett. A király első — valójában harmadik — dekrétumának XXX. cikkelye olyan liberékről is szól, akik valamely püspökhöz vagy ispánhoz csatlakoztak (episcopo vei comiti adheserint); az ilyeneket a dekrétum szerint a dézsmálás tekintetében a püspökök tetszésük szerint, de szabadságukat csorbítatlan hagyva kezelhetik. ZÁVODSZKY, 1904. 162. Bár a dekrétum e más szolgálatába álló //berekét nem nevezi servienseknek, aligha vonható kétségbe, hogy rájuk illik a szolgáló nevezet. 57 FEJÉR, CD. IX/7. köt. 634. Itt jegyezzük meg, hogy a servientes kifejezés a munkáját éppen ezidőtájt író Anonymusnál is előfordul, érdekes módon, várnép értelemben. Szabolcs vezér idején — írja Anonymus — a föld lakói közül (de incolis terme) igen sokat Szabolcs várához rendeltek szolgálni, akiket most — ti. a 12. század második felében! — crói/zseknek hívnak (servientes, qui nunc civiles vocantur). L.: SZENTPÉTERY, SRH. I. köt. 62. 58 FEJÉR, CD. IV/1. köt. 417^21. 24