Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Pajkossy Gábor: A Polizeihofstelle magyar vonatkozású iratai, a Takáts Sándor gyűjtemény és a történeti kutatás / 49–72. o.

Pajkossy Gábor: A Polizeihofstelle magyar vonatkozású iratai nem okiratokról lévén szó — csak kellő óvatossággal használható gyűjteménynek" nevezte. „Még akkor is, mikor már kezdett kiapadni a 16-18. századra vonatkozó forrásanyaga — folytatta Nagy —, egy ideig úgy segített magán, hogy új köteteiben közreadta részben az 1910 előtt folyóiratokban már közölt tanulmányait is." Takáts forrásanyagának „kiapadását" a bibliográfia is alátámasztani látszik: a történetíró 1921 és 1925 között önmagához képest roppant keveset, mindössze 19 kisebb cikket, többnyire újságcikket publikált — attól viszont, hogy rendkívül kiterjedt kutatási eredményeit átfogó munkában foglalja össze, azaz hogy a feltételezett vagy valóságos kutatói-alkotói válságból a kitörés egy másik lehetséges módját válassza, mint élete során mindig, ezúttal is idegenkedett. Nagy Miklós szerint Takáts első új témájú tárcaszerű cikkét 1926ban közölte (a Kalandorok városa valójában már 1920-ban megjelent), majd 1928tól „sűrű egymásutánban" jelentek meg a gyűjtemény anyagára alapozott cikkei.

34 Takáts történészi pályafutása utolsó korszakának első cikkét 1928 februárjában jelentette meg: ettől kezdve legjobb korszakára emlékeztető termékenységgel alkotott, és „a halál szinte a kezéből csavarta ki a tollat". Az un. országgyűlési titkosrendőrség működéséről azonban már korábban, a Justizpalast felgyújtását követően megjelentetett cikkében képet adott. A gyűjtemény legalább két időpontra, az 1832-1836. évi országgyűlés egy időszakára, illetve az 1847-1848. évi szolgálat megszervezésére vonatkozóan tartalmaz adatokat.

35 E beszámoló elsőként vázolta fel a titkosrendőrség eme időszakosan működtetett részlegének felépítését és tevékenységét, sokban helytállóan, több részletet tekintve viszont pontatlanul. A cikkben — „Ezek [ti. az udvar titkos tudósítói] természetesen idegennyelvű városi polgárok voltak. [Kiemelés: P. G.]" — megfogalmazódik Takáts egyik jellegzetes, később rendre vissza-visszatérő előfeltevése, amely szerint a magyartól mintegy idegen a besúgói tevékenység. A rendelkezésünkre álló — az 1830 körüli teljes hálózatra vonatkozó — adatok szerint a minden rendű-rangú informátorok valóban jóval inkább a nem magyar etnikumokból, mint a magyarból rekrutálódtak — az okokat itt nincs helyünk még csak felsorolni sem —, ám semmiképpen sem beszélhetünk arról, hogy magyarok legfeljebb kivételképpen léptek volna Sedlnitzky szolgálatába.

36 Takáts következő kijelentése viszont — „A hatalmas kémrendszer az egész országot behálózta, és oly összegbe került, hogy a bevételek jó része erre ment." — legjobb esetben is csupán odavetettnek nevezhető, mivel minden kritika nélkül átvett kortársi vélekedéseket visszhangoz. Életrajzírója Takáts e tárgyban született dolgozatait (pontosabban kötetben megjelent dolgozatait) több csoportra osztva tárgyalja: 1) bemutatják az országgyűlési titkosrendőrség működését és jelentéseiket; 2) „minden addig megjelent alkotmány- és politikai-történeti munkánál behatóbb képet" adnak a kormányzat és a rendi diéták viszonyáról; 3) ismertetik az or34 NAGY, 1937. 79-80. 35 MOLN 119. 5685-5701., 11 249. (utóbbi közölve: BARTA, 1951. 205-207.). 36 Vö. PAJKOSSY, 1997. 59