Levéltári Közlemények, 77. (2006)
Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.
Varga János: A királyi serviens rásokban — és elvileg ők is csak ugyanazon előjogok birtokosai. A gyakorlatban azonban ezt a kört, amelynek jelölésére a 13. század derekára a „bárók" elnevezés állandósult, és amelybe az országos tisztségek mindenkori és volt betöltői, a királyi megyék ispánjai, valamint a királynak saját tanácsába — időnként cserélődő — beválasztó ttjai, de az ország legnagyobb földbirtokosai is tartoztak, hatalom, társadalmi súly és befolyás, meg persze ingatlan és ingó vagyon tekintetében egy világ választotta el a vele elméletben és formálisan azonos jogállású többi nobilistól. E kör tagjait vagyonúkon és társadalmi befolyásukon alapuló hatalmak a nemesi privilégium keretein messze túlterjedő érdek érvényesítésére tette képesekké. Ennek gyakorlása közben korántsem mindig vettek tudomást társadalmi státusuk jogszerűen létező korlátairól. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy jogi státusuknak a nobilitas volt a tartalma, fentebb elősorolt megnevezéseik pedig nem jogállásuk, hanem a közhatalomban — vagy egyenesen méltóságok viselőiként — játszott szerepük kifejezésére szolgáltak. Megjegyzendő, hogy a 13. század uralkodói tanácsosaikat és tisztségbetöltő báróikat gyakran jobbágyaiknak is címezték: Imre ugyanúgy élt e megjelöléssel, mint II. András. Különösen II. András használta előszeretettel, de időnként IV. Béla kancelláriája is alkalmazta. András Aranybullája nemcsak a nádort, a bánt, a király és a királyné országbíráját nevezi jobbágyoknak, hanem általánosítóan is beszél tisztségviselő, továbbá az uralkodó udvarát kísérő jobbágyokról; sőt a híres — az ellenállás jogát elismerő — záradéka tulajdonképpen a jobbágyok közé számítja a püspököket is, amikor megjelölésüket követően a felsorolást az „ország összes más jobbágya és nemese" (alii jobagiones) fordulattal fejezi be. Béla pedig többek közt egy 1244-ben kibocsátott oklevelében jobbágyainak egybehangzó tanácsára (habito omnium jobagionum nostrorum consilio) erősítette meg Fila zágrábi prépostot és fivéreit azon Heyre és Luder nevű földek birtokában, amelyeket korábban jobbágyai egyetértésével (consensu jobagionum nostrorum) ítélt örökre nekik. 343 De az is előfordult, hogy jobbágyai alatt csupán tisztségviselőit értette a király, báróinak pedig már velük együtt nevezte tanácsadóit és más nagyurait. így a más vonatkozásban már említett Sala nevű földet 1239ben jelen volt jobbágyaival (cum nostris jobagionibus) — az oklevél szerint ezek az országbíró, a kancellár, az alkancellár, az étekfogó és egy ispán — és igen sok más bárójával folytatott tanácskozás után (aliis quam pluribus Baronibus nostris inito consilio) ítélte a pannonhalmi apátságnak. 344 A „jobbágy" szónak tárgyalt jelentése, amely egy időben olyan — közfunkciót ellátó — személyek általánosító, ám megkülönböztető gyűjtőnevéül szolgált, akiket a király nevezett ki, bízott meg vagy emelt maga mellé, és akik így hivatalnoki minőségben is szolgálták őt, a 13. század utolsó harmadára, bár néha-néha felbukkant még, gyakorlatilag eltűnt a hivatalok szóhasználatából. WENZEL, ÁÚÓ. VII. köt. 166-174. WENZEL, ÁÚÓ. VII. köt. 92-93. 96
