Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.

Varga János: A királyi serviens egyedül a serviensek esetében tartotta szükségesnek annak hangsúlyozását, hogy így nevezik őket, miközben arról nem szól, hogy van-e „igazi", „hivatalos" nevük, és ha igen, akkor az micsoda? A nobilisek és a castrensisek mellé viszont miért nem tette oda, hogy ezeken a neveken hívják őket? Továbbá: mivel a Carmen eredeti kézirata ismeretlen, teljes határozottsággal nem dönthető el, hogy annak vagy már valamely másolatának szövegét publikálták-e a Siralmas ének első kiadói. (A harmadiktól kezdve valamennyiről kimutatható, hogy az előzőek melyikén alapul.) Mégis: aligha tévedés annak feltételezése, hogy a hitelesebb szöveget a két első — mindkettő 1488-ból — hozza. Ezekben pedig a vizsgált szövegrész így hangzik: Béla országszerte kihirdettette, hogy mind a nemesek, akiket a király servienseinek neveznek (tam nobiles, qui servientes regis dicuntur), mind a castrensisek készüljenek fel a háborúra. E fogalmazásnak viszont merőben más az értelme, mint amit a kritikai kiadás — az 1600-ban publikált szövegváltozatot fogadva el helyesnek — tulajdonít neki, hiszen itt a nobilis és a serviens regis teljesen azonos jelentésűek! Ettől a szövegtől tért el a Carmen harmadik publikálója: Jacobus Bongars, aki 1600-ban Frankfurtban — egyébként névtelenül — jelentette meg azt. A kritikai kiadás előkészítője: Juhász László kimutatta, hogy Bongars a második — az 1488. évi bécsi — kiadást vette ugyan alapul, szöveggondozója azonban ott, ahol ennek nyelvtani szempontból szükségét érezte, korrekciókat hajtott végre rajta. A jelen példa viszont arról árulkodik, hogy ott tartalmilag is módosított a szövegen, ahol nem értette a kezébe került változatot. Külföldi, a magyar történelem ismeretében járatlan latinista számára elírásnak — mert megmagyarázhatatlannak — tűnhetett a szövegnek az a fogalmazása, amely szerint a nemes ugyanazt jelenti, mint a király szolgálója. Feltételezhetően úgy okoskodhatott, hogy az uralkodó még saját szolgáinak is parancsot adott a készülésre, és a quam szó beszúrásával — megőrizve a nyelvhelyességet is — e felfogáshoz igazította Rogerius passzusát. így lett nála, majd — a kilencedik és az annak újrapublikálását jelentő tizenegyedik kivételével — a reá alapozó összes többi kiadásban a nemes és a királyi serviens más és más társadalmi csoport neve. A Carmen kilencedik közzétevője, Endlicher

162 viszont elsődlegesen a legkorábbi kiadáshoz nyúlt vissza, bizonyára azért, mert az tűnt számára hitelesebbnek. Arra, hogy Juhász — éppen egy kritikai kiadásban — megjegyzés nélkül hagyja és ezzel — bár hallgatólagosan — jogosnak ismeri el az 1600-ban eszközölt, értelemváltoztató módosítást, nincs ésszerű magyarázat. Talán Váczy tanulmányának hatására fogadta el a nobilis és a serviens különbözőségének elméletét? De miért kellene kételkedni abban, hogy Rogerius mégiscsak azt a változatot vetette papírra, amely a nemes és a királyi serviens azonossága mellett szól? A 13. század okleveleinek (is) egyik jellemzője, hogy kibocsátóik nem mindig adják meg a bennük szereplő személyek társadalmi státuszát, tartalmukból adott esetekben mégis egyértelmű, hogy privilegizáltakról van szó. Máskor viszont a nevek mellett helyet kap az érintettek jogállásának kifejezésére hivatott 162 Rogerius Carmen miserabile-je. ENDLICHER, 1849. 264. sk. 1. 60