Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 3. - Varga János: A királyi serviens / 1–103. o.

Varga János: A királyi serviens szabadságnak nincsenek birtokában; ennek az igazi libertásnak csupán az ország nemesei a részesei. Ez utóbbiak azok, akik személyükben mentesek minden központilag kirótt collecta vagy másnemű adó fizetésétől; a valódi, igazi (mera), azaz teljes szabadsággal nem, hanem csak részlegessel rendelkezők ezt a mentességet kizárólag külön kegy formájában élvezhetik. Vagyis az egyházi nemes jobbágyoktól merőben különböznek a valódi nobilisek, akiknek főtisztségeket viselő egyedeit királyaink időnként még a 13. század első felében is saját jobbágyaikként emlegetik. Előfordul, hogy e valódi nemeseket, ha az egyházi nobz'/zsekkel állítják őket szembe, szabad nemeseknek titulálják, holott magától értetődő, hogy nobilis csakis liber lehet. Benedek esztergomi érsek a Nógrád, Hont és Gömör megyék számára 1255-ben tartott váci gyűlésen egyházának egynémely nemes harcos jobbágyai és egyéb kondicionáriusai ellen azzal a formulával tett Bélánál panaszt, hogy az ország szabad nemeseivel tették magukat egyenlőekké (auidam Nobiles Jobbagiones ecclesie Strigoniensis exercituantes et alii conditionarii eiusdem [...] liberis nobilibus regni se conformassent),

112 E fogalmazás azt is tükrözi, hogy az egyház nemeseit nem számították az ország teljesen szabad nemesei közé. Akad olyan oklevelünk is, amelyben a libertás mera jelzőjének helyére az — időnként a seruws-felszabadítások szövegében is alkalmazott — absoluta minősítés lép. István ifjabb király egy bizonyos István nevű Obnunc falubeli castrensisnek a gömöri ispán oldalán vitézkedett fiait: Lászlót és Istvánt 1265-ben, a szolgaság igájából kivéve, a teljes-kizárólagos és arany szabadságnak (absolte et auree libertati) adta át. Ebben az esetben viszont a teljes szabadság, amint erre a szó másik — mintegy magyarázó — jelzője: az aurea is utal, már nemesi libertást takar. Ugyanakkor a szöveg egyértelművé teszi, hogy az érintetteket a privilegizálás idejétől az adományos serviensei közé kellett számítani (de numero servientium nostrorum computabiles habeantur), vagyis a teljes szabadság mibenléte a serviensi jogállás szinonimájaként fogalmazódott meg benne.

113 Márpedig ha a valódi szabadság a nemesnek, a vele egyenértékű teljes szabadság a királyi serviensnek a sajátja, akkor indokolt-e bármilyen tartalmi különbséget feltételezni közöttük pusztán azért, mert eltérő névvel illetik őket? E kérdésre határozottan nemleges választ ad András 1217-ben kiadott azon két oklevelének egyike, amelyhez a serviens regis első írásos említését szokták — egyébként, mint láttuk tévesen — kötni. Az elsőben a király — Dezső csanádi püspöknek és a zágrábi prépostnak közös kérésére — egy Egyed nevű, származása miatt a báni tisztség mindenkori viselőjének szolgálattal tartozó (ad banatus dignitatem servicio pertinebat) embert — utódaival együtt — oly szövegezésben nyilvánít saját serviensének, azaz renszabadsággal (huiuscemodi libertate) ajándékozott meg, hogy az érsekség jobbágyai közt olyan szabadsággal tartsák őket örökre számon, amilyent e jobbágyok közül a magasabb állásúak élveznek (eadem, qua maiores ex eis, libertate pociantur). KNAUZ, 1874-1882.

1. köt. 208. 112 FEJÉR, CD, IV/2. köt. 293-294. Fejér e dokumentumot — feltételezhetően tévedésből — másodszor is publikálta (FEJÉR, CD IX/1. köt. 170-171.). 1,3 FEJÉR, CD. VB/5, köt. 341. 40