Levéltári Közlemények, 77. (2006)
Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - IRODALOM - Soós István: Csetri Elek: Európa és Erdély. Tanulmányok és források. Kolozsvár, 2006 / 244–250. o.
Irodalom A szerző a kötetben olvas ható 19, műfajilag igen különböző jellegű tanulmányt — ahogy maga megállapítja, „mutatványokat egy erdélyi magyar történetíró munkálkodása köréből" — az előző tanulmánykötettől eltérően a 17. század első harmadának végétől a reformkor hajnaláig haladva, időrendben adja közre. Engedtessék meg azonban a recenzensnek, hogy a kötetbe felvett tanulmányok Összefoglaló bemutatása érdekében ezeket a fejezeteket maga jelölje ki. Az első „fejezetbe" témája és egyedisége miatt is a Bethlen Gábor testamentumát tárgyazó tanulmányt illesztenénk. Nem véletlenül: Csetri Elek ezzel mintegy megadja könyvének egész alaphangját, ti. az európaiság és az „erdélyiség és magyarság" gondolatának összekapcsolását. Erdély egyik legkimagaslóbb államférfijának politikai végrendeletét vizsgálva rámutat arra, hogy a fejedelem egész életműve elválaszthatatlan a korabeli Európa történelmétől. Bethlen Erdély politikai, gazdasági és kulturális fejlődésében, továbbá az európai hatalmi politikában és diplomáciában játszott szerepe mind-mind egy Európában gondolkodó, a korabeli „modern" Európa nagyjaival együtt alkotni, hozzájuk felnőni képes kiváló egyéniségről árulkodik, akihez hasonlót a 17. századi Erdély nem tudott felmutatni. A „második" fejezetbe sorolnánk a kötet gazdaságtörténeti témájú cikkeit. Ide tartozik az erdélyi gazdasági gondolkodás 16-18. századi előzményeivel foglalkozó tanulmány, amely lényegében a szerző 1999-ben napvilágot látott monográfiájának rövid összefoglalása. A szerző két időkeretben (1541-1711, illetve 1711-1800) mutatja be azokat a gazdasági/mezőgazdasági témájú munkákat, melyeknek írói részben nyugat-európai példákat is követve új, hatékonyabb gazdasági módszerekkel kívánták megismertetni Erdély társadalmát. Felvázolja azokat a felülről jövő, részben a bécsi udvar, részben az erdélyi rendek által kezdeményezett reformtörekvéseket, illetve ezek meg nem valósulásának akadályait is, amely utóbbiak következtében az erdélyi gazdaság fejlődése lelassult, és ezt ezért a magyarországi fejlődéshez képest a megkésettség jellemezte a jelzett időszakban. Mindez persze nem jelenti azt, hogy — főleg a 18. század második felében — ne lettek volna Erdélyben olyan kiművelt emberfők, akik felismerték a fejedelemség gazdasági elmaradottságát és a részben külföldi tanulmányaik során szerzett tapasztalataik birtokában korszerű gazdasági gondolkodásukkal nem kívántak volna segíteni szűkebb hazájuk gazdasági életén. Olyan nagyszerű egyéniségekhez, gondolkodókhoz kapcsolhatók az új törekvések, mint — többek között — Fridvaldszky János jezsuita teológus történetíró és agrár tud ós, vagy a polihisztor történetíró, Benkő József. A gazdasági szakmunkák tárgyalása során a szerző előszeretettel nyúl egyik kedvenc témájához, a méhészet történetéhez, illetve az ezzel kapcsolatos szakmunkákhoz, rámutatva arra, hogy az erdélyi méhészeti szakemberek (például Vesmás Márton, Nagy Keresztély János, Szigeti Gyula) európai színvonalon művelték az agráriumnak ezt az ágazatát. Külön tanulmányban foglalkozik a szerző Ravazdy András Méhtolmács című, 1791-ben kiadott, a magyarországi és az erdélyi méhészeti szakirodalomban alapvető jelentőségűnek tekintett munkájával. 246
