Levéltári Közlemények, 77. (2006)
Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Oross András: Dokumentumok a kanizsai vár 1702–1703. évi lerombolásának történetéhez / 137–187. o.
Oross András: Dokumentumoka kanizsai vár 1702-1703. évi lerombolásának történetéhez Maximilián graff von Thau, Oberhaubtmann zu Creütz) kiküldésével próbálták Kanizsa valós helyzetét felmérni. Jelentésükben felhívták a figyelmet arra, hogy a most ráfordított összeg kevés a fenntartásra, ugyanakkor ahhoz meg nagy költség, ha esetleg rövid időn belül le fogják rombolni a várat. Továbbá mintegy 200 német katona zsoldját fizették Stájerországból, de a betelepített polgárokkal együtt sem voltak elegen, hogy a hidakat, kapukat, bástyákat, védműveket megfelelően őrizzék. Véleményük egybecsengett az Udvari Haditanácséval, mely szerint több német katonát kell ide vezényelni, az omladozó falakat jó állapotba kell hozni és a sáncokat mellvéddel kell ellátni. Beszámoltak a tüzérség siralmas állapotáról, miszerint az 50 ágyú ágyútalp és kerék nélkül hever a földön. 15 Tehát egyértelműen kijelenthető az ismertetett adatok alapján, hogy Kanizsa viszszafoglalása után a vár nem volt olyan állapotban, hogy az egy nagyobb ostromló seregnek ellen tudott volna állni. Arra viszont alkalmas volt, hogy a környék lakosságának viszonylagos biztonságérzetet nyújtson. A kérdés azonban az anyagiak tekintetében úgy fogalmazható meg, hogy ilyen funkcióval érdemes-e egyáltalán ezt az erősséget fenntartani. A későbbi években Berge és Schenkendorff parancsnokok 16 több alkalommal is jelentették, hogy a védművek és az egész vár javításra szorul. 1691 júliusában a sáncmunkákhoz több lapátot és csákányt igényelt a várkapitány. 17 Berge 1696ban a szükséges javításokhoz a kanizsai harmincados jövedelméből akart pénzt szerezni, amennyiben ezt az Udvari Haditanács és az Udvari Kamara is támogatja. 18 A Budai Kamarai Adminisztráció alkalmazottja, Paul Wibmer is folyamatosan szembesült ezzel az igénnyel. Több ellenállási kísérlete után végül 1702-ben neki kellett bevételeit a várrombolás céljára fordítani, mint azt az alább közlendő forrásokból láthatjuk. Kanizsa várának sorsa még a karlócai béke után sem dőlt el véglegesen, annak ellenére, hogy azt a korábbi szakvélemények szorgalmazták. Miközben az 1699. februári Titkos Konferencia 250 főnyi német katonaságot helyezett volna el »5 öStA FHKA HKA HFU. RN 338. 1690. Nov. fol. 100-105. Ez a helyzet 1702-re sem változott, 1. a 4. sz. forrást. 16 A parancsnokok leveleikben szinte folyamatosan javasolták az erődítmények kijavítását 1690 és 1699 között. A szakirodalom hiányosságait tapasztaljuk akkor, amikor a vár kapitányainak személyére vagyunk kíváncsiak. A 19. századi munkák szerint Batthyány Ádám dunántúli főkapitány foglalta el ezt a tisztséget. Ismert tény azonban, hogy a bécsi Udvari Haditanács ebben a korszakban — hadászatilag jelentéktelen helyeket kivéve — nem szívesen nevezett ki magyar nemzetiségű katonát, főurat várparancsnokká. Az Udvari Haditanács lajstromkönyveinek bejegyzései alapján azonban rekonstruálható a várkapitányok névsora és működésük ideje. 1690 áprilisában a blokádnál jelen lévő tüzérparancsnok, Péter Paul von Bisterezky lett a kanizsai kapitány. Tőle 1690 júniusában Johann Jacob von Gammersfeld vette át ezt a feladatot. 1691 márciusa és júniusa között Ferdinánd Ernst Freiherr von Nosdiz állt a kanizsai német szabad századok élén. Őt követte 1691-1697 ősze között Christoph Georg von Berge, akinek utóda a várrombolást is részben végrehajtó Wolfgang Christoph Freiherr von Shenkendorff lett. Az utolsó kanizsai kapitány 1702 szeptemberétől 1703 teléig Anton von Ehrenberg volt. 17 ÖStA KA. HKR Prot. Reg. Bd. 386.1691. Juli. nro. 233. fol. 370r. 18 MOL E 281. 1696. Oct. nro. 26. 141
