Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Balaton Petra–Reisz T. Csaba: A székelyföldi ipari akció / 55–122. o.

Balaton Petra-Reisz T. Csaba: A székelyföldi ipari akció amely az állami gyárak — a vasgyárakat értem — és a magánipar közt van; de az állam iparfejlesztési tevékenysége és az ennél igénybe vett eszközök módot nyújtanak arra, hogy a helyi viszonyok szerint különbözően járjon el; és pl. a sepsiszentgyörgyi szövőgyár annak idején négyszer vagy ötször akkora segélyt kapott, mint a liptószentmiklósi, csak azért, mert Sepsiszentgyörgyön az üzemi költségek olyan magasak voltak, hogy a dolgot nem lehetett másképp kiegyenlíteni. Ezt a módot az állam alkalmazza. Hiszen azok az alapelvek, amelyeken az ipari vállalatok felépülnek, csak abban állanak, hogy az állami gyárak csak az irányt jelzik, amelyben a magánvállalkozás keresse a maga boldogulását, amelyet az állam kellő módon fog istápolni és támogatni. Azt viszont aláírom teljesen, hogy bizonyos speciális viszonyok magasabb támogatást tehetnek szükségessé. Ezzel a miniszter úr tisztában van és alkalmazza is; mert hiszen nem lehet sablonizálni azt a segélyezést, hanem az különböző lesz aszerint, amint pl. Budapesten, a Székelyföldön vagy a Dunán túl történik. Itt a viszonyok adják meg a mértéket, amelyet alkalmazni kell. Felemlítette Sándor János őméltósága a szódagyár kérdését. Itt csak tájékozásul bátorkodom megjegyezni, hogy őméltósága tudja, hogy próbálkoztunk egész erővel az állami kedvezmények tekintetében, és arra akartuk bírni a gyárat, hogy Parajdra menjen, de a vállalat, maga a marosújvári gyár nem volt erre hajlandó, mert természetes, hogy ha van oly gyára, amelyet kibővíthet, ez csak sokkal olcsóbb megoldás az üzemköltségekre nézve is, mint ha új gyárat kell neki építeni; márpedig egy vállalkozást már alapításában rászorítani, hogy drágább beruházási költségeket tegyen, nagyon nehéz, mert ezzel kockáztatjuk a gyár prosperitását. Amit Koós titkár úr a gazdasági gépgyárról említett, ez azt hiszem, nem áll, már ti. a prosperitás tekintetében. A mi egész magyar gazdasági gépgyártásunknak nagy baja, amiért még mindig közel 18-20 millió korona évenkint gazdasági gépekben jön be Magyarországba, az, hogy nem specializálnak a gyáraink eléggé. Maguk a Budapesten levő gépgyárak is ebben a hibában szenvednek, mindent akarnak gyártani, aminek következménye azután az, hogy drágán állítják elő azt a kis menynyiséget, amit gyártanak, ennek következtében sem a tökélynek nem juthatnak arra a fokára, hogy az angolokkal és a németekkel versenyezhessenek, már ti. minőségileg, sem pedig árban nem érhetik el ezeket, mert a produkciójuk aránytalanul kisebb. Ha most már egy gazdasági gépgyárt a Székelyföldre akarnánk tenni, azt hiszem, lehetetlen volna alimentálni; a fogyasztás rendkívüli csekély; a vámviszonyokat a szomszéd Romániával méltóztatik ismerni; Romániára tehát nem számíthatunk; ennélfogva nagyon kockáztatott dolog volna a Székelyföldön egy gazdasági gépgyárat felállítani. Nekünk arra kell törekednünk a Székelyföldön — s erre nézve őexcellenciájának a mozgalmat már meg is méltóztatott indítani —, hogy a gazdasági gépjavító műhelyeket úgy istápoljuk Marosvásárhelyen, hogy lehetővé tegyük tökéletesebb berendezésűket, továbbá, hogy realizáltassék a gépipari közös műhely, amely különösen a fémiparra szólana, azt erősítené és így egy centrumba alakítaná át, de nem szabad arra törekednünk, hogy oly vállalkozásba sodorjunk bele bárkit is, amelynek prosperitása iránt nagyon alapos kételyeim vannak. És ha már a gyáriparról szólok, a főispán úr őméltóságának szavaira kell reflektálnom, hogy a határra tegyék a gyárakat. Engedelmet kérek, de ez két okból lehetetlen; először abból az okból, amelyet ő maga említett, ti. a Romániával való forgalom okából; mert hiszen a természetes határszéli forgalmat nem lehet befelé terelni, mert a távolságok sokkal nagyobbak a mi rovásunkra, mint a közelség Románia előnyére. De másrészt gyárakat csak sűrűen lakott helyre lehet tenni, ahol kellő munkaerő van; ez pedig hegyes 117