Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Balaton Petra–Reisz T. Csaba: A székelyföldi ipari akció / 55–122. o.

Balaton Petra-Reisz T. Csaba: A székelyföldi ipari akció Azt hiszem, minden székely ember, aki itt van, tudja, hogy az iparfejlesztéshez a Székelyföldön minden inkább megvan, mint a tőke. Ha akármilyen formában tíz esztendőn keresztül összesen húszmillió koronát áldozna erre az állam, azt hiszem,, volna ott oly virágzó ipar, mint aminőt a felvidéken tudtak teremteni, és a Székelyföldön jó néhány magyar város létesülhetne, de sőt kiterjedne ennek az akciónak üdvös hatása Aranyosszékre is és Kisküküllőre is, amelyeket Sándor János őméltósága említett, és ahol mindenütt az ipari akcióra, a magyarosításra, a székely fajnak terjesztésére szükség van. Ez szerény nézetem. Azt hiszem, hogy igazán eredményes és nagyarányú székely akciót anélkül, hogy tőkéről gondoskodjunk, ott csinálni nem lehet. A délelőtt folyamán én is feljegyeztem magamnak, hogy vasúti politikát muszáj csinálni: de tőke nélkül azt sem lehet. Sándor János őméltósága elmondotta, hogy milyen büszkeség tölti el a székely ember lelkét, ha szertenéz az egész országban és látja, hogy a székelyek milyen pozíciókat foglalnak el. Három nappal ezelőtt mondotta valaki, hogy ha a magyar társadalomból és a magyar hivatali szervezetből kivonnók a székely elemet, igen nagy rázkódtatásoknak volna kitéve a magyar kormányzat és a magyar társadalom. Ez többé-kevésbé igaz is, mert mikor összegyűlnek a székely emberek Sepsiszentgyörgyön, mikor oda eljönnek a debreceni és az aradi székely társaság tagjai, akkor látja az ember, hogy igen jó pozíciókban vannak a székelyek szanaszét az országban; de az én lelkemet ez nem büszkességgel tölti el, hanem ellenkezőleg, sajnálom ezt. Éppen az volt a baja a székelyeknek, hogy mindig oly kezdetleges volt a városi, a társadalmi életük, hogy aki többet érzett magában, az már elvágyódott, az már otthagyta a Székelyföldet. Ez majdnem bizonyos irányzattá vált. És elment egy székely, és ület [sic!] a helyébe — mondjuk, egy oláh székely. Ez az ipari nevelés is többé-kevésbé ezt csinálta. Szterényi József államtitkár: Az eddigi! Koós Mihály dr.: Az eddigi. Aki elment lokomotívot csinálni a magyar állami gépgyárba, vagy elment a diósgyőri gyárba, ezek közül csak az egy szerencsétlen Jeremiás akadt, egyetlen fehér holló, aki szerencséjének megalapítása végett a Székelyföldre ment, ott letelepedett és önálló iparos lett. Nagyon szükséges tehát, hogy ne vigyük el otthonról a székely fiúkat, mert hogy elvittük kereskedelmi és ipari gócpontokba, magyar városokba, az jó volt annak a székely fiúnak, de a székely elem vesztett véle; mert Aradnak meg Debrecennek nincs szüksége arra, hogy magyar elemmel egészítsük ki, ellenben szükségük van erre a székelységet környező ipari városoknak. Mert tegyük fel, hogy száz fiú elmegy évente Brassóba inasnak; ebből felszabadul ötven, segéd lesz; ebből elszökik évente — amint már e székely szokta — annyi, hogy csak tíz marad; ha évente tíz családdal szaporodik Brassó magyarsága, ez nagy dolog, megbecsülhetetlen dolog. De azt a célt, hogy magyarosító hatása legyen e székely ifjaknak, nem érjük el internátus alakjában. Az ember jóleső érzéssel látja, hogy a szász iparos család nemcsak azért tart magyar inast, hogy megtanítsa, hanem azért is, hogy gyermeke megtanuljon magyarul. Én láttam ennek példáját. És az a székely fiú megtanul németül abban a szász családban. Nem tartom hibának, hogy megtanul, igen helyes, mert az soha magyarságát el nem fogja veszíteni, abban a székelyben a székelység sokkal erősebb. És ha azt a 40 000 koronát, amely székely fiúk ipari nevelésére volt praeliminálva, száz koronás részletekre elosztanók, és száz koronát adnánk Brassó iparosainak, sokkal szívesebben fogadnák a 107