Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Balaton Petra–Reisz T. Csaba: A székelyföldi ipari akció / 55–122. o.

Közlemények A javaslat gyűjtemény A tárca komoly statisztikai adatgyűjtés, alapos előkészítő és helyzetfeltáró munka után dolgozta ki az iparfejlesztés eszközeit és módjait. A programtervezet a térség demográfiai és gazdasági viszonyainak feltérképezése mellett ismertette az állam korábbi iparfejlesztési politikáját, a hajdani és a századforduló ipari viszonyait és támogatási rendszerét. A Kereskedelemügyi Minisztérium elismerte, hogy Székelyföld ipara elmaradott és állami fejlesztésre szorul. Véleményük szerint a régió nagyobb gyáripar megteremtésére nem alkalmas, ezért a székely kis- és háziipar fejlesztésére fordítottak nagyobb gondot, amit az ország iparától függetlenül, központilag kívántak szervezni, irányítani és fejleszteni.

51 Az iparfejlesztés központjául az államosított Székelyföldi Iparmúzeum szolgált, amely közös vezetés alatt állt a fa- és fémipari szakiskolával. Eredményessége esetén sokrétű feladatot látott volna el az intézmény: a minisztérium intézkedéseinek végrehajtását, véleményezését és ellenőrzését; a helyi hatóságokkal való kapcsolattartást (iparfelügyelő, iparkamara); a kisipar (szövetkezetek alapítása, gépek berendezése, tanfolyamok szervezése, ingyenes szaktanácsadás) és a háziipar (ágazatok felkutatása, háziipari gyűjtemény létrehozása, háziiparosok nyilvántartásának elkészítése, értékesítés megszervezése) fejlesztését; az inasügy irányítását és a munkásközvetítést. Egyben az ipari nyersanyagok múzeumaként szolgált, valamint ipari szakkönyvtárral és mintatárral is rendelkezett.

52 A javaslatgyűjtemény változtatott a minisztérium iparosképzési politikáján, abból tanulva, hogy a képzett iparosok nem tértek vissza szülőföldjükre. Ettől kezdve az iparosokat Székelyföldön és annak közvetlen környékén helyezték el ipari magánműhelyekben és ipartelepeken. A végzetteket néhány évi felügyelet után állami támogatással Székelyföld alkalmas vidékein kívánták letelepíteni, ezért szükségessé vált a térség fejlődőképes iparágazatainak és a tanoncképzés helyszíneinek (műhelyeknek, ipartelepeknek) a feltérképezése. A tárca a nagyobb iparosképzést Brassóban képzelte el, ahol minimum 100 székely tanonc elhelyezésére szolgáló inasinternátust kívánt létesíteni, ipariskolával és közös gépműhellyel. A brassói székely internátus eredményessége esetén még több hasonló intézmény felállítását tervezték a nagyobb erdélyi városokban. Az ipartörvény ugyanis nem határozta meg az inastartás időtartalmát, amely lehetett 1-6 év is, ezért a tanoncszerződés alkalmával valóságos alku történt a mester és a szülő között. A hosszú időre szerződtetett tanoncokat az első években inkább szolgai feladatokra alkalmazták. Különösen a gyárakban és az ipari szövetkezetekben alkalmazott vidéki tanoncok elhelyezése volt problémás, mert ezek sem lakást, sem ellátást nem kaptak, hanem az inasévek alatt 10-15 K havi segélyben részesítették őket, amelyből nem tudták eltartani magukat, így a helyi tanoncok előnyben voltak velük szemben. 51 Függelék, 89. 52 Ipari akció, 108-110., 138-141. 72