Levéltári Közlemények, 77. (2006)
Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Molnár Antal: Murin András jezsuita szerzetes szekszárdi útinaplója 1710-ből / 105–139. o.
Molnár Antal: Murin András jezsuita szerzetes szekszárdi útinaplója 1710-ből kis cédulákra jegyzetelt — erről mi is meggyőződhetünk, ha naplóját kézbe veszszük. 28 Murin és két társa január 11-én, 11 óra tájban indultak el Nagyszombatból, és 19-én este 8-ra érkeztek Szekszárdra. 29 A nyolcnapos utazás során alkalmuk volt megismerkedni a háború utáni ország nem éppen komfortos útviszonyaival. A gyenge lábakon álló közbiztonság és a váratlan veszélyek miatt inkább társaságban utaztak: hol a nádori tanácskozásra igyekvő nemesek konvojához csatlakoztak, hol győri vargákkal álltak össze, és általában igyekeztek fegyveres kíséretet szerezni maguk mellé. Az út északi részén kihasználták a rend fejlett infrastruktúráját: Modorban, Récsén, Pozsonyban és Győrben saját házaikban szálltak meg, útjuk délebbi szakaszán pedig, ahol a jezsuitáknak nem voltak ingatlanai, magánházaknál aludtak. Olykor vendéglátásban is volt részük más egyházi személyek részéről: Magyaróvárott a kapucinus barátok fogadták őket szeretettel. A mintegy 350 kilométeres utat nagyjából 30-50 kilométeres szakaszokban tették meg, az utolsó nap viszont jól belehúztak, és majdnem 90 kilométert hagytak maguk mögött. Győrig viszonylag ismert terepen mozogtak, utána viszont meglehetősen elpusztult vidéken vezetett az útjuk: Mór, Székesfehérvár, Tác, Kálóz, Simontornya voltak a fontosabb állomások. Az időjárással sem volt szerencséjük: szinte végig viharos szélben és hóesésben kellett menniük. A kocsijuk viszont jól bírta a nehéz terepet: míg útitársaik egymás után akadtak el, ők viszonylag folyamatosan haladtak előre az óriási kátyúk ellenére, bár olykor Foser testvér térdig járt a sárban, hogy szilárdabb utat találjon a kocsinak. A páter elégedetten nyugtázta, amikor egy káromkodó huszár — nyilván Isten büntetéseként — lovastul együtt derékig merült el a sártengerben. A török kiűzése utáni dunántúli tájra annyira jellemző veszélyeket: a kóborló rablókat és rácokat sikeresen elkerülték, kurucokkal pedig, Simontornya császári kézre kerülése után hónapokkal, már nem is nagyon találkozhattak. Murin finom rezdülésekre is érzékeny érdeklődését a napló számos bejegyzése tanúsítja. A mai olvasó is elmosolyodik, amikor a Dunán való átkelésükről olvas: a páter figyelmét egy elszabadult, kocsis és utas nélküli kocsi vagy éppen a hajósok által az evezőlapátok segítségével partra segített, jégtáblán vacogó veréb kötötte le. Bár Győrben még kétséges volt: a vízen Buda irányába vagy a szárazföldön Székesfehérvár felé mennek-e tovább, Ők az induló konvoj miatt a fehérvári utat választották. Fennmaradt viszont egy későbbi, dátum nélküli, feltehetőleg 1711 elejéről származó úti elszámolás, amely egy másik útvonalról tanúskodik. A nagyszombati rektor a Szekszárdra induló jezsuitáknak 100 forintot adott, ebből az utasok (az egyikük páter Huszár János, a másikuk — bár neve neve nincsen feljegyezve — Foser lehetett) 40 forint 25 dénárt költöttek el. Az útvonal Újváron, Esztergomon, Budán, Ercsin, Földváron és Pakson keresztül vezetett Szek28 LUKÁCS, 1987-1988. II. 1067. Nekrológiuma: Acta Jesuitarum in Hungária III. MS Cod. BA C 86. pag. 403.; Litterae Annuae Provinciáé Austriae 5. J. 1710. ÖNB Cod. 12105. fol. 54rv. 29 Az utazás és a szekszárdi tartózkodás részleteit az útinapló alapján ismertetem. 111
