Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - FORRÁSOK - Kruppa Tamás: Okmányok és iratok a tizenöt éves háború időszakából, 1594–1597 / 51–92. o.

Kruppa Tamás: Okmányok és iratok a tizenöt éves háború időszakából (1594-1597) Annál érdekesebbek a fejedelem válaszai, amelyekből kitapintható az erdélyi tárgyalási stratégia. Az arcátlannak tűnő követelések gyakorlatilag János Zsigmond (1559-1571) idején, sőt, ha Temesvár visszakövetelését nézzük, az 1552. évet megelőző viszonyok visszaállítását célozták, nyilvánvalóan azért, hogy ne lehessen megegyezni, csak tárgyalni. Ezek a követelések ugyanakkor tökéletesen fedik az erdélyi hadvezetés által kijelölt prioritásokat, vagyis az erdélyi határokat leginkább fenyegető, és így az oszmánoknak való alávetettséget szimbolizáló várak, így Gyula és Temesvár visszaszerzését. A Gyulafehérvárról és Konstantinápolyból elküldött levelek nagy száma, különösen, ha ehhez hozzávesszük a nemrég közölt

6 iratokat is, nemcsak a Porta békevágyáról árulkodik - amely a magyarországi háború mellett ekkor már a birodalomban kitört felkelések elfojtásával is bajlódott, valamint meg akarta szüntetni a két román vajdaság és a fejedelemség lázadása következtében megnyílt újabb frontot. A források arról is tanúskodnak, hogy a fejedelemség a császár, a pápa egyértelmű rosszallása ellenére sem volt hajlandó lemondani az esetleges kiugrás lehetőségét magában rejtő folyamatos portai kapcsolattartásról. A közölt iratokból, illetve a Prágában és Rómában állomásozó velencei követek és a prágai nunciatúra jelentéseit olvasva, kiderül, hogy a két fővárosban mennyire tartottak Erdély kilépésétől a háborúból. Ez mindennél érzékletesebben világít rá arra, hogy a magyaroknak, de főleg az erdélyieknek a kereszténység közös ügyét, a török elleni harcot, Konstantinápoly visszafoglalását illető elkötelezettségével kapcsolatban miért fogalmazódtak meg komoly fenntartások, amelyek nem sokkal később az ország lakóival kapcsolatban megfogalmazódó negatív sztereotípiák forrásaivá váltak. A nyugati kortársak egyszerűen nem értették, nem voltak képesek felfogni azt a helyzetet, amelyben a fejedelemség - akkor már hosszú évtizedek óta - élt. Báthori Zsigmond prágai tárgyalásai, személyes találkozókon tanúsított viselkedése pedig ártottak országa megítélésének is.

7 A béketárgyalások folytatásában, a csausok fogadásában sokat hangoztatott állhatatlanságának a megnyilvánulását látták, ezt a tapasztalatot pedig általánosították alattvalóira. Az iratok rávilágítanak a portai belső viszonyokra is; ezzel részletesebben is foglalkoztam a részben itt közreadott források értelmezésével foglalkozó tanulmányomban.

8 Ezért csak annyit jegyzek meg, hogy a portai frakciók számára az Erdéllyel kötendő fegyverszünet, majd béke az egymásnak feszülő érdekek elkülönülésének egyik eszköze volt aszerint, hogy az oszmán birodalom a szárazföld vagy a tenger irányába akart terjeszkedni. Ennek megfelelően az egyik hatalmi csoportosulás a Habsburgok elleni szárazföldi háború híve volt, míg a másik inkább diplomáciai eszközökkel vette volna fel a harcot, és a birodalom erejét a németalföldi háborúval bajlódó Spanyolország ellen fordította volna.

9 Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy a béketárgyalások megindítása, vagy éppen elvetése - teljesen függetlenül a külpolitikai kérdésektől - megfelelő alkalmat szolgáltatott az egymás közötti személyes ellentétek radikális megszüntetésére, a 6 KRUPPA, 2003. 603-651. 7 ERDŐSI, 1995. 51. 8 L.a7.1j-t 9 L.a3.1j-t. 53