Levéltári Közlemények, 76. (2005)
Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - FORRÁSOK - Baráth Magdolna–Feitl István: Szovjet–magyar csúcstalálkozó 1953. december 3–4-én / 253–268. o.
Baráth Magdolna - Feitl István: Szovjet-magyar csúcstalálkozó 1953. december 3-4-én tézkedéssorozatok elmulasztásáért Gerő Ernőt terheli a felelősség. Az aznapi vita a kölcsönkérelem szovjet elutasításának kérdésével zárult. Másnap, december 4-én elsősorban Malenkov vitte a szót. Nemcsak elutasította a 200 millió rubeles igényt, de a magyar eladósodásban a gazdaságirányítás gyengeségeit látta, a magyarok - megerősítve Nagy Imre előző napi véleményét - foglyai a minisztériumok és főosztályok javaslatainak. A különböző csoportok nyomásaival szemben a szigor, a közvetlen irányítás, és a beavatkozás módszerét ajánlotta. Az eddigi intézkedések közül a munkásság életszínvonala emeléséért tett erőfeszítéseket, a beruházások csökkentését értékelte pozitívan, mi több, itt további előrehaladást is kívánatosnak látott. Ez is Nagy Imre törekvéseinek megerősítését jelentette. Malenkov összességében pozitívan értékelte az eddigi lépéseket és különösen azt, hogy a Politikai Bizottság a szovjet vezetők előtt egyhangúan helyesli a fordulat szükségességét és az új politikai vonalvezetést. Mintaértékűnek nevezte a pártelnök és a miniszterelnök kettéválasztásának szisztémáját. Mindezek után világossá tette azt is, hogy a jelenlegi összetételű Politikai Bizottságban gondolkodnak, és elvárják a vezetők együttműködését, ahogy mondta: „a további fejlődés alapja a kollektív vezetés". Ugyanezt hangsúlyozta hozzászólásában Vorosilov is. A moszkvai tanácskozás valóban újra megerősítette Nagy Imre törekvését az új szakasz politikájának folytatására, az életszínvonal és a beruházások csökkentésének kérdésében. 16 Másfelől azonban világossá tette azt, hogy Moszkva nem partner a belső erőviszonyok átalakításában, semmilyen irányban. Nincsenek megelégedve a gazdasági eredményekkel, további intézkedéseket várnak, mindenekelőtt Magyarország saját erőfeszítései révén. A gazdaságirányítás eszközrendszerét illetően azonban a kérdések továbbra is nyitottak maradtak. A magyar vezetők azzal tértek haza, hogy a remélt segítségnél jóval kevesebb összeggel, de további intézkedésekkel kell az életszínvonal és az ellátás növelését elérni, valamint a gazdasági egyensúly javítására vonatkozó céljaikat teljesíteni. Ez egyet jelentett a gazdaságirányítási, gazdaságpolitikai viták és küzdelmek kiújulásával. Farkas Mihály az itthoni első értékelésnél nyomban a beruházások további csökkentésére vonatkozó utasítás kiadását javasolta, a Politikai Bizottság azonban nem hozott ilyen értelmű határozatot. Farkas megfogalmazta azt a követelményt is, hogy a Politikai Bizottság tagjainak a júniusi platformon kell megteremteni az egységet, de ez legfeljebb az ellenzők hangjának visszafogására, vagy a fiatalabb vezetők megnyerésére lehetett elég. Nagy Imre is a pártvezetésen belüli helyzet megváltoztatásának lehetőségét emelte ki. A pártvezetés tagjainak egymás közötti közeledése, a kötetlen kapcsolatokra utal, valamint arra, hogy milyen jelentősége van annak, ha foglalkoznak a fiatalokkal. Újra szóba hozta Gerő Ernő bírálatát, amire Hegedűs András rosszallóan jegyezte meg, hogy azt, ha helytálló is, előbb idehaza kellett volna megtenni, nem kint Moszkvában. Hegedűs őszintén kimondta: nincs egység a gazdaságpolitikában és a PB-ben. Ami moszkvai tanácskozásból leszűrhető, az annyi, hogy az egyensúlyi követelményeket kevésbé az életszínvonalból, inkább a beruházások visszafogásából kell biztosítani. Rákosi a 200 milliós igény ügyében - Nagy Imrével együtt - a közös felelősséget hangsúlyozta. Az elkövetkezendő hetek módosulást eredményeztek a Politikai Bizottságon belüli erőviszonyokban is. Gerő Ernő a moszkvai bírálat hatására megváltoztatta magatartását és nem csak közeledett Nagy Imréhez, de igyekezett vele szorosan 15 RAINER, 1999. 37. 257
