Levéltári Közlemények, 76. (2005)
Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - FORRÁSOK - Strassenreiter Erzsébet: Peyer Károly emigrációs levelezése politikustársaival, 1948–1956 / 149–251. o.
Források azokról a nehézségekről beszélni, amivel ez az áthozatal jár, ezeket a nehézségeket igyekszünk leküzdeni, és a lap előállításához szükséges összeget előteremteni. A nyers költség, sokszorosítás, papír és portó itt több, mint Parisban volt. A magam részéről is szívesen láttam volna Hámori elvtársat Parisban és őt bízni meg a szerkesztéssel. Ilyirányú javaslatot is tettem, amire még eddig nem kaptam választ. Ami az elrendelt szavazást 158 illeti, arra vonatkozólag közölnöm kell, hogy egy ilyen nagyfontosságú kérdésben nem lehet úgy határozni, hogy a szavazatok ennyire megoszlanak. Semmi gyakorlati értéke nincs annak, hogy én most utólag közöljem azt, hogy ki-kire szavazott, amely legfeljebb arra lenne alkalmas, hogy ellentéteket támasszon a Párton belül. Miután a Nemzeti Bizottmányban ez a kérdés előreláthatólag a közeljövőben nem kerül szóba, nincs semmi értelme, hogy most foglaljunk állást, amikor nem egységes a vezetőség. Az elvtársak legtöbbje éppen erre az álláspontra való tekintettel, azon az állásponton volt, hogy ebben a kérdésben most ne döntsünk, hanem tartsuk függőben. Semmiféle más elgondolás ezen elhatározás mellett nincs és senki sem javasolt más személyt. Szombati Sándor 159 felvételét Kovács Béla [?] javasolta Brüsszelből való eljövetele előtt, és én kötelességszerűen közöltem ezt. Megkérdeztem Hanzély elvtársat a leveledben említett 2000 tagra vonatkozólag, aki megerősítette, hogy a szakszervezetnek volt 2000 tagja, abban az időben, amikor ő ott működött. A csomagokra vonatkozólag arra kérlek, légy szíves rendszeresen csomagot küldeni Janovich Tibornak, akinek a címe a következő: Janovich Tibor, Dénes Ferenc címén, Ady Endre-u. 658. Hort, Heves megye. Janovich Tibor kúriai bíró volt, táblai tanácselnök. Igen sok szolgálatot tett nekünk a náci előtti időkben és ő volt az a tanácselnök, aki annak idején, amikor Rajniss Ferenc, 160 az Általános Fogyasztási Szövetkezet vezetőségét megrágalmazta, elítélte, annak ellenére, hogy az elsőfokú bíróság felmentette és Szemák 161 is óriási nyomást gyakorolt rá, hogy Rajnisst mentse fel. A küldött kimutatás, a pénztárkönyv adataival egyezik. A Nemzeti Bizottmányban semmi új nem történt, csak a deportálásokról adtak ki angol nyelvű könyvet, amelyet a UN tagjainak küldtek meg. Egyébként az év végével itt most minden megállta, a Free Europe legfelsőbb vezetőségében is változás történt és nem lehet tudni, hogy az új vezetőnek miféle elgondolásai vannak. Elvtársi üdvözlettel Peyer Károly s. k. Géppel írt levél másolata, Peyer Károly saját kezű aláírásával. 158 Peyer a fontosabb kérdésekben körszavazást tartott. Ebben az esetben az MNB VB új tagjairól kellett szavazni, de végül is nem került rá sor. 159 Szombati Sándor, diplomata, a SZER külső munkatársa. 160 Rajniss Ferenc, újságíró, az Új Magyarság című szélsőjobboldali napilap vezető publicistája. Szálasi kormányában vallás- és közoktatásügyi miniszter. Szálasi „Kormányzótanácsának" tagja. 161 A Szemák-tanács a vészbíróság szerepét töltötte be. 208