Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - KÖZLEMÉNYEK - Garadnai Zoltán: Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai a „békés egymás mellett élés”-től az „enyhülés” kezdetéig, 1958–1962 / 23–49. o.

Közlemények nító hatására De Gaulle ismét érvet talált annak bizonyítására, hogy az amerikaiak csak az önös érdekeikkel törődnek, és Európának saját magának kell gondoskodnia a biztonságáról: „Természetesen az amerikaiak a szövetségeseink, de nem vagyunk biztosak a cselekedeteikben, és le kell vonnunk ebből a következtetéseket."

5 A kubai válság után egyértelművé vált az is, hogy a kelet-nyugati hatalmi harc az 1947-1962 közötti formában már nem folytatható tovább. A szovjet diplomácia is új eszközökhöz nyúlt az „enyhülés" hangsúlyozásával, és így a katonai rivalizálás helyett a politikai/gazdasági és ideológiai /kulturális verseny került a nemzetközi kapcsolatok centrumába, amelyet keleten a „békés egymás mellett élés" fogalmával fejeztek ki.

6 Ehhez járult hozzá az a tény, hogy 1963-ban már a szovjet-kínai ellentét is nyilvánossá vált, amely megbontotta a keleti tábor belső egységét, és ez nagyobb engedékenységre késztette a szovjet vezetést a nyugati politikában.

7 Ezzel párhuzamosan (a válságos évek lezárulásával) a franciák részéről megnövekedett az érdeklődés az európai ügyek iránt, és ezt erősítette a kedvezően alakuló nemzetközi légkör is. A nyitási szándékot az algériai háború végén (1962) a szovjetek elfogadták, és a fokozatosan kibontakozó francia-szovjet kapcsolatépítést a szatellit-államok is mintaként követték, ami Magyarország számára kedvező nemzetközi feltételeket jelentett a nemzetközi konszolidáció érdekében. De Gaulle az 1963 előtti időszakban még nem foglalkozott közvetlenül a keletközép-európai kisállamokkal. Keleti kapcsolatainak alacsony fokát nemcsak saját törekvései magyarázzák (fő célja 1963/1964-ig a nyugati szövetségi rendszer belső reformja volt, és ezen belül a francia pozíciók megerősítése), hanem az a tény is, hogy a kelet-közép-európai kisállamok mindegyikével leépültek a kapcsolataik, és így azok újból (diplomáciai értelemben) ismeretlen területnek számítottak.

8 Ezzel párhuzamosan nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a szatellit-államok - a nemzetközi kommunista mozgalom és a Szovjetunió hűséges követőjeként - a De Gaulle-i külpolitika ellenzőjének számítottak, és a kelet-nyugati kapcsolatok fő problematikáját jelentő német kérdésben a Szovjetunió politikáját követték.

9 Franciaország sem tudott teljesen megszabadulni a németek iránt érzett előítéleteitől, hiszen azok száz év alatt háromszor támadták meg a franciákat. Külpolitikai gondolkodásukban a francia észak-keleti határok védelme, illetve a bekerítés miatti félelem „hagyományosan" erős volt, amely a francia külpolitikát arra is ösztönözte, hogy szélesítse a politikai-diplomáciai mozgásterét.

10 Ezzel párhuzamosan Kelet-Európa államai szintén érintettek voltak a német 5 VAISSE, 1998. 256. 6 A fogalmat először 1954-ben Georgij Makszimilianovics Malenkov szovjet miniszterelnök használta. A francia diplomácia részletesen elemezte a fogalom tartalmi változásait. 1962-1963 után már elsősorban a rivalizálás békés folytatását jelentette, amelynek keretében a kelet-nyugati konfliktusok kiélezése helyett a nyugati államokon belüli és azok közötti megosztásra helyeződött a szocialista országok diplomáciai tevékenysége. 7 Sourou, 2001.319. 8 SZEPTYCKI, 2002. 70-98., 151-154. 9 WOLTON, 1997. 398-399. 10 SZEFTYCKI, 2002.151-154. 24