Levéltári Közlemények, 76. (2005)
Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Horn Ede számvetéseiből, 1850–1851 / 105–131. o.
Miskolczy Ambrus: Horn Ede számvetéseiből 1850-1851 kai való élést feltételekhez köti, míg a nemes születésénél fogva továbbra is választó és választható; egy népfelkelés, amely a népszuverenitás fogalmát oly kevéssé becsüli, hogy a nép által választott nemzetgyűlés mellett, hagyja a felsőtáblát tovább ülésezni; egy népfelkelés, amely a zsidóemancipáció elvetésével és a zsidóknak a fővárosi nemzetőrségből való kizárásával középkori dicskoszorút font magának; egy felkelés, amelyet ilyen és hasonló tettek kísérnek, a mi időnkben aligha érdemli ki a »forradalom« nevet, egy ilyen felkelés sohasem veszélyeztette a társadalmi rend fennállását«, a legkevésbé sem indulhatott ki az ún. felforgató párttól!" Ha ez a párt irányította volna a forradalmat, „azaz a liberális elv érdekében bontakozott volna ki, akkor fejei már kezdettől fogva igazán liberális értelemben kellett volna felfogják a márciusi vívmányokat, és azokat ki kellett volna terjesszék Magyarország minden lakójára. Ha ez történt volna, akkor a nem magyar nemzetiségeknek nem lett volna alkalma az ellenforradalomhoz csatlakozni és az Ausztria harca ellenünk vagy elmaradt volna, vagy a mi győzelmünkkel ért volna véget. Hogy viszont a magyar forradalom vezetői nem így cselekedtek, és emellett a liberális elvet durván megsértették; és még inkább, hogy e vezetők álliberalizmusa által oly erősen befolyásolt nép mégis kész volt javait és vérét áldozni vezetői terveiért és parancsára harcba szállni, mindez elég világosan mutatja: a felkelésnek nem volt általános politikai és társadalmi jellege, hanem magyar nemzeti és magyar állami, és továbbá ez a felkelés egyáltalán nem volt a francia vagy bécsi forradalom következménye, amelyet az ún. felforgató párt irányított, hanem jellegzetesen magyar fermentum« természetes terméke volt/' 20 A magyar forradalom így már-már demokratikus nemesi nemzeti felkelés. A nemzet pedig etnikum. Ennek a felfogásnak nem csak az mond ellen, amit a múlt valóságából történetírásunk azóta felidézett. A magyarországi jobbágyfelszabadítás térségünkben a legradikálisabbnak bizonyult. „Elvont forradalmi esztétikai szempontból szebb kormányt" is el lehet képzelni, csak olyat nem, amely az országot irányítani tudta volna. Az ellentmondás ott feszül Horn érvelésében, vagyis hogy a nemesség nemesebb részéről jó a véleménye. Kossuthot és Szemere Bertalant nem bírálja, Deák Ferencet sem, akit akkor említ, amikor arra figyelmeztet, hogy „ma Deák és a becsületes emberek ilyen rendszert, mint amely Magyarországon lépett életbe nem is támogathatnak." 21 Bírálata célpontja már csak Batthyány Lajos lehetett, a miniszterelnök, akire a forradalmi ellenzék minden haragját zúdította - még utólag is. Ma már tudjuk, hogy Batthyány - bár nem volt mindenható - mennyivel nagyobb mértékben szolgálta a forradalom konszolidációját, mint oly sokáig vélték; érdemeivel hóhérai jobban tisztában voltak, mint a belső kritikusok. Ugyanakkor grófi mivoltában szimbolikus alakká emelkedett. Egyrészt a forradalmi demagógia arisztokrata uralommal példálózhatott, holott a magyarországi arisztokrácia nem harcolt a végsőkig, miként az erdélyi tette. Másrészt a győztesek, közöttük forradalmárból ellenforradalmárrá átvedlett plebejusok, 20 HORN, 1850b 112-114. 21 HORN, 1850b 174. 111
