Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Horn Ede számvetéseiből, 1850–1851 / 105–131. o.

Közlemények leményével a centralista megye-kritikához kapcsolódott, és erről az alapról vizsgálta a márciusi osztrák alkotmányt, mint a kibontakozás lehetőségét. Eszményként jelenítette meg a parlamentáris, egységes Új-Ausztriát. Ugyanakkor, úgy vélte, már az első osztrák összparlamentnek a márciusi alkotmány mind a 123 paragrafusát revízió alá kell vennie, és megszabadítania „a tisztátalan elemektől".

9 Horn Ede - bár ennek az előbb elmondottak némileg ellentmondanak - önállóságot kívánt Magyarország számára. Amit II. Józsefről (1780-1790) írt, az elsősorban az új osztrák kormánynak szólt. Eszerint II. József szándékai nemesek voltak, de eljárása jogtalan és nem politikus. Alapvetően helyesnek tartotta, hogy a császár a német nyelvet a latin helyébe állította, de azt nem kellett volna tovább terjeszteni: többek között a magyar nyelv rovására. Ez a germanizációs politika „a magyar elem és a magyar nyelv teljes hanyatlását" vonta volna maga után.

10 Csakhogy - fejtegette Horn - az eredmény olyan széleskörű ellenállás lett, amely a káros perszonáluniós kapcsolat újjáéledéséhez vezetett. Józsefnek nem a magyar diétát, hanem a birodalmi összparlamentet kellett volna összehívnia. Horn Ede saját múltját is kemény bírálatban részesítette: „Nem értük be azzal, hogy az országban általános művelődést terjesszünk, azt akartuk, hogy ez a művelődés tiszta magyar legyen. [...] Ahelyett, hogy arról gondoskodtunk volna, hogy a nemzetiségeknek alkalom adatott volna szellemi fejlődésre és haladásra, mindenáron magyar kultúrát és műveltséget akartunk elővarázsolni, mi által más nemzetiségeket kizártunk az ország szellemi újjászületéséből vagy ellenségeinkké tettük őket, amikor a mi magyar törekvéseinkben való részvételre akartuk kényszeríteni. Ahelyett, hogy az ország minden lakosát, mint igaz, önfeláldozó, Magyarország javát szívén viselő hazafit, az ország szellemi és anyagi újjáalakítására szólítottunk volna fel, inkább önző, mint hazafias módon csak a magyarság jövőjére gondoltunk, az újra felébredt Magyarországot magyar országgá akartuk tenni, és csak a magyarság jövőjét akartuk biztosítani." Márpedig az 1848^9-i nemzetiségi polgárháború, a bánsági és erdélyi pusztítások is példázzák: „Az általános emberi műveltség életet ad, a szeparatisztikus nemzetiségi törekvések ölnek!" Horn felteszi a kérdést: Miért történt így, ahogy történt, mit kellett volna tenni? A „márciusi felemelkedés fejeinek" kellett volna másképpen eljárni, a kifelé önálló magyar birodalom kialakítását célzó politika helyett „inkább a belül valóban szabad Magyarországra kellett volna gondolni, és már 1848 márciusában minden nem magyarnak azokat az engedményeket kellett volna megadni, amelyeket Szemere 1848 júniusában a horvátoknak, Kossuth 1849 áprilisában a románoknak meg akart adni?!"

11 De vajon minden ilyen egyszerűen ment volna? Horn Ede is ilyen egyszerűen látta volna a történteket? Beérték volna a horvátok a teljes önállóság ígéretével, és a románok a községi, az iskolai és az egyházi nyelvhasználattal? Vajon nem éltek 9 HORN, 1850b 122. 1U HORN, 1850b 39. 11 HORN, 1850b 135-138. 108