Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Draskóczy István: Az erdélyi sókamarák ispánjai, 1529–1535: az erdélyi sóbányák sorsa a Szapolyai korszakban / 27–45. o.

34 Közlemények jutó hírek nem voltak teljesen alaptalanok, hiszen az 1530 végén lezajlott országgyűlés határozatainak megfelelően 1531-ben több pénzen az olasz vállalkozónak a címerét láthatjuk.

31 A szebenieket igazolja a kormányzónak az az intézkedése is, hogy két olaszra, a pádovai eredetű Andreas Patavinusra (Pizzacominónak hívták) és a velencei származású Andreas de Turrisra bízta a pénzverést és a sókamarákat (mögöttük tulajdonképpen Gritti állt). Az elképzelés nem volt rossz, hiszen ismét egy kézbe került a máramarosi és az erdélyi kamaráknak az irányítása, és a pénzverés.

32 A magyar kincstár érdekei mellett azonban különösen hangsúlyosan érvényesültek az olasz üzleti érdekek, ugyanis 1531-ben ugyanannak a körnek a birtokába kerültek a kelet-magyarországi pénzverdék és sóbányák. Ezzel szemben az előző esztendőben még servitorai révén közvetlenül Nádasdy irányította a pénzügyigazgatásnak ezeket a területeit, ő képviselte az olasz üzletember érdekeit. A jelek szerint a velencei megneheztelt a főúrra. Az itáliaiak előretörése nem feltétlenül tetszhetett az alkormányzónak, és kiderült, nem lehetett őt félreállítani.

33 A két olasz közvetlenül Grittitől (és nem Nádasdytól) vette bérbe az erdélyi és a máramarosi sójövedelmet, bár a bérleti díj első részletének, 10 ezer forintnak a felét 1531. január 14-én már az alkormányzó vette át Patavinustól. Az olasz üzletemberek viszonya nem alakult harmonikusan, ugyanis de Turris nem fizette a bérleti díjat, sőt a kezdetben felmerülő költségekre (így hajók építése), ami állítólag 10 ezer forintnál nagyobb összeget emésztett fel (és Patavinusnak kölcsönt kellett felvennie), sem járult hozzá. A velencei üzletember hamarosan meghalt, így a vállalkozás társára maradt. A pádovai megkezdte a sóbányák rendbetételét, és állítása szerint tavaszra már megnövelte a termelést.

34 Patavinus február 5-én jelent meg Máramarosban, Nagyváthy február 9-én adta át neki a kamarát. Igen alapos elszámolást készítettek a Patavinusnak átadott sóról, hajókról, élelmiszerekről, eszközökről, amelyeknek az értéke mintegy 9,5 ezer forintot tett ki. Az olasz és újdonsült kamarása, Dolgus Miklós februárban és márciusban vette át a máramarosi sókamara feletti ellenőrzést. Ám kérdéses, milyen hatalommal rendelkezett az olasz. Ugyanis Gritti a huszti uradalma irányítását a helyettesére bízta. Március 22én Frangepán Ferenc Nádasdytól kérte, hogy utasítsa huszti várnagyát, adja ki a nővérének a már régóta járó sót. Kávássy továbbra is megmaradt várnagyi pozíciójában, és júliusban Drágffy János panaszkodott rá. Az is érdekes, hogy Nagyváthy itt maradt budai vár udvarbírói hivatala (1458-1541) Kísérlet az országos és a királyi jövedelmek szétválasztására. Levéltári Közlemények, 35. (1964) 1. sz. 95. 31 BARTA G.: Ludovicus Gritti, i. m. 293.; HUSZÁR LAJOS: János király dénárai. Numizmatikai Közlöny, 50-51. (1951-52)45. 32 SZÉKELY GY.: i. m. 54-55.; BARTA G.: Humanisták, i. m. 198. 33 Gritti embereinek a megbízását indokolhatta, hogy 1530-ban a remélt sóbevétel elmaradt, a pénzverdék rosszul működtek. HUSZÁR LAJOS: A budai pénzverés története a középkorban. Bp., 1958. 118-119. 34 MOL MKA E 200 Acta Diversarum Familiarum (= E 200) Zápolyai. 70., 14-15. sz. Ismerteti: KELÉNYI B. OTTÓ: Budai oklevelek pénztörténeti adattára. Numizmatikai Közlöny, 43. (1944) 19-20.; MOL E 185 Missiles. Kávássy Kristóf 7-11., Patavinus; Uo. fasc. 40. 27., 31. Nádasdy elismervényének a kiadása: HORVÁTH TIBOR ANTAL: Adatok a 16. századi magyar pénztörténethez. Numizmatikai Közlöny, 50-51. (1951-52) 62. Patavinus eredeti címe: comes camerarum salium Transsilvaniensium et Maramorusiensium ac magister monetarum regié maiestatis volt (Uo.), utóbb már csak az erdélyi sókamara ispáni címét használta.