Levéltári Közlemények, 75. (2004)
Levéltári Közlemények, 75. (2004) 2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Orosz László: A két világháború közötti német „délkelet-kutatás” és a magyar tudomány kapcsolatához. Fritz Valjavec és Mályusz Elemér levelezése (2. rész) / 117–154. o.
145 Orosz László: Fritz Valjavec és Mályusz Elemér levelezése bestimmten Menschengruppe für nichts erachtet wird, weil das so in ihren Kram und ihre Stimmungsmache besser hineinpaßt. Aber angesichts derartiger Manöver ist es mir um so beruhigender, wenn ich sehe, daß eine so unbestechliche Persönlichkeit der ungarischen Geschichtsforschung wie Sie dem Buch Gerechtigkeit widerfahren lassen. 155 Vielleicht werde ich von einzelnen Partien meiner Arbeit Ihnen Korrekturabzüge zugehen lassen, damit Sie zu dem einen oder andern Punkt Stellung nehmen können, vorausgesetzt, daß Sie mit diesem Vorschlag einverstanden wären. Mein nächstes Kommen nach Ungarn ist zunächst noch völlig ungewiß, da ich seit meiner Rückkehr aus dem Osten gesundheitlich unter ständigem schwerem Druck bin, der bisher noch nicht erkennbar nachgelassen, sondern von Zeit zu Zeit eher noch zugenommen hat. Ich hoffe jedoch, daß die Bemühungen meiner Ärzte in den kommenden Monaten wenigstens zu einem Teilerfolg führen und würde dann einen Teil der Az udvarló megjegyzés ellenére Valjavec tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a magyar történetírásnak mind a hivatalos, mind pedig az oppozícióban lévő körei, és közöttük maga Mályusz, árnyalatnyi eltérésekkel ugyan, de megegyező véleményt alkottak a németség délkelet-európai kultúrhatását aránytalan mértékben felnagyítani igyekvő német népiségtörténet-írás megítélése terén. A nemzetiségi kérdés értelmezésében hivatalosnak tekintett felfogás — ti. a Szekfü Gyula tanulmányaiban és a Magyar Szemle cikkíróinak tollán kikristályosodott nézetrendszer — ellenében Valjavec kényszerűen apellált a szintén ellenvéleményét hangoztató Mályusz empátiájára. Ha ugyanis munkáját Szekfü pozitívan ítélte volna meg, úgy ezt az adut bizonyára megcsillogtatja a rivális kolléga előtt, mint ahogy már korábban is úgy próbálta saját eredményeinek elfogadhatóságát sugallni, hogy épp Szekfüvel fenntartott viszonyát igyekezett bizalmas közeliségünek beállítani (vö. 61. Íj). Ez a taktikai húzás azonban a megváltozott körülmények közepette már nem volt járható út. A kapcsolat Szekfüvel az évek során elhidegült, a levélváltások megritkultak. Az adott időpontban tehát a Mályusszal fenntartandó meleg hangvétel és az ő tudományos ítéletének mérce gyanánt állítása kínálkozott helyes eljárásnak. Az eltérő fogadtatás, amely a „Kultureinfluss"tanulmányokat a 30-as évek elején a két rivális magyar történetíró részéről jellemezte, most is fennmaradt tehát, ám azzal a minőségi különbséggel, hogy míg Valjavec most a népiségtudomány módszereire fogékony Mályusz kedvező (vagy legalább jóindulatúan toleráns) fogadtatásában bízhatott csupán az ezen módszereket konzekvensen elutasító Szekfűhöz képest, addig az évtized első felében mindez még fordítva jelentkezett. Akkor a Magyar Történet szintézisével tekintélye csúcsához elérkezett szaktekintély atyai jóindulatáért és segítőkész tanácsaiért folyamodott az akkor még pályakezdő ifjú müncheni. Szekfűhöz — még 1934-ben — intézett leveléből (Valjavec-Szekfü 1934. május 3., kiadva: NEHRING: i. m. 8-9.) kitűnik, hogy a 30-as évek elején Valjavec még Mályusz szakmai kompetenciáját vonta kétségbe, és Szekfüt tekintette a megkérdőjelezhetetlen szakértelmű kutatónak, akinek véleményét mérvadónak lehet tekinteni. Az ifjú pályatárs olykor nemzeti elfogultságát sem rejtő sarkos megállapításait Szekfü ekkor még valóban a Mályuszénál jóval toleránsabb módon kezelte. A később habilitációs munkává összeállt „Kultureinfluss"-tanulmányok e korai, a magyarországi német népiségtudományi lapokban megjelent változataira még az — óvatosan visszafogott — dicséret hangjait is megengedhetőnek tartotta. (SzekfűValjavec 1934. november 20., kiadva: NEHRING: i. m. 13.) Elnéző jóindulata azonban ellenkező irányba fordult, amint az új németországi kurzus stabilizálódott, és az ennek hullámain felkapaszkodott agresszív hangnemű történetírói irányzat eddig vallott nézeteinek újragondolására kényszerítette. Ennek következménye az a feltűnő fordulat, amely Valjavec ugyanazon munkájának korai változata, illetve végeredménye értékelésében egy évtized leforgása alatt bekövetkezett. A 40-es évekre Szekfü, mint tudományos partner végérvényesen elveszett Valjavec számára. Ezzel párhuzamosan növekedett az örök rivális jelentősége a müncheni történész kapcsolatrendszerében, aminek sokatmondó megnyilvánulása, hogy az évtized elején még megkérdőjelezett szakmai kompetenciájú Mályusz kivívta az „unbestechliche Persönlichkeit der ungarischen Geschichtsforschung" rangját.
